Markó Attila: kiforgatták ügyvédem szavait Orbán Viktorról


-A A+

Magyarország nem személy vagy személyek mellett áll ki, hanem egy ügy mellett – jelentette ki kedden a maszol.ro-nak a Budapesten tartózkodó Markó Attila.

A RMDSZ-es képviselőjét ügyvédje hétfő esti nyilatkozatáról kérdeztük, amelynek nagy visszhangja volt a román és az erdélyi magyar sajtóban. Eugen Iordăchescu ugyanis a Digi24 televíziónak kijelentette: a magyar állam és személyesen a magyar miniszterelnök védelme alatt áll Markó Attila.

„Nem én állok Orbán Viktor védelme alatt, hanem Magyarország áll ki a Mikó ügye mellett. Ezt ugyan ki is fejtette az ügyvéd, de kissé szerencsétlenül, ezért kiforgatták a szavait” – magyarázta lapunknak a politikus.

Mint ismert, a képviselő ellen büntetőeljárást folytat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A visszaszolgáltatási bizottság egykori tagjaként gyanúsítják hivatali visszaéléssel egy 2011-ben jóváhagyott – az ügyészség szerint felülértékelt – kárpótlási összeg megítélése kapcsán. A korrupcióellenes ügyészség kérésére a képviselőház tavaly december 3-án felfüggesztette Markó Attila mentelmi jogát, és hozzájárult az előzetes letartóztatásához.

A politikus időközben kiutazott Budapestre, ahol december 5-én részt vett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma ülésén. Azóta a magyar fővárosban tartózkodik. Markó Attila azóta be is bizonyította, hogy nem is vett részt az ominózus, 2011. március 15-i ülésen, amelyen a kárpótlásról szóló döntést meghozták, de hiába kérte három alkalommal is a nyomozás megszüntetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X