Nem „adta ki” a szenátus a pityergő Vosganiant az ügyészségnek


-A A+

Nem járult hozzá a szenátus ahhoz, hogy Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) bűnvádi eljárást indítson Varujan Vosganian ellen.

A volt gazdasági minisztert bűnszövetkezet létrehozásával, hivatali visszaéléssel és pénzmosásban való bűnrészességgel gyanúsítják. Az ügyészek szerint a liberális politikus nyomást gyakorolt a Romgaz állami vállalatra, hogy áron alul szállítson gázt Ioan Niculae üzletember műtrágyaüzemének.

Vosganian könnybe lábadt szemmel kérte szenátor kollégáit, hogy ne engedélyezzék a bűnvádi eljárás megkezdését. Felszólalása megható lehetett, mert a jelenlévő 132 honatyából 71-en az ügyészség kérésének megtagadására szavaztak. Az eredményt a politikus „a román demokrácia győzelmének” nevezte.

A volt miniszter azzal védekezett, hogy a döntés politikai jellegű volt, hiszen a gazdasági válság idején fontos volt a munkahelyek megtartása, és ezért tartották célszerűnek, hogy kedvezményesen biztosítsanak román állami kitermelésű földgázt a szóban forgó gyárnak. Szerinte egy politikai döntés miatt senkit nem lehet büntetőjogilag felelősségre vonni

FRISSÍTÉS: Egy másik volt gazdasági miniszter, Ion Ariton nem járt ilyen jól. A szociáldemokrata szenátort hivatali visszaéléssel gyanúsítják a Bute-gála ügyében, és a szenátus jóváhagyta csütörtökön, hogy eljárás indulhasson ellene.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X