Johannis: nem fogunk fegyvereket szállítani az ukránoknak


-A A+

Románia nem tervezi azt, hogy fegyverekkel segítse Ukrajnát, mert a fegyverszállítmányok még sosem hoztak békét valamely konfliktusövezet számára - jelentette ki csütörtökön Klaus Johannis államfő a Digi24 hírtelevíziónak adott interjúban.

Leszögezte: ezt a lehetőséget Bukarest csak akkor fogja - partnereivel egyeztetve - fontolóra venni, ha "lényegesen rosszabbra fordulna a helyzet" Kelet-Ukrajnában. Riporteri kérdésre válaszolva Johannis azt mondta: nem hiszi hogy a fegyveres konfliktus elérné a román határt, de az Ukrajnában harcoló felek máris "túlságosan messzire jutottak".

Johannis megerősítette: Románia részt kíván venni az ukrán válság megoldását célzó erőfeszítésekben, és azt szeretné, hogy tiszteletben tartsák Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és nemzetközileg elismert határait. Az elnök szerint nem kétséges, hogy Kelet-Ukrajnában "katonai beavatkozásról" van szó. "Egyesek szakadárokról beszélnek, de - ahogy egy európai kormányfő is megjegyezte - az ott lévő tankokat nem lehetett az interneten megvásárolni. Azok a szomszédból érkeztek" - mondta Johannis, anélkül, hogy az interjúban megnevezte volna a konfliktustérséggel szomszédos Oroszországot.

Arra a kérdésre, hogy nem aggódik-e az Ukrajnában élő 400 ezres románságért, Johannis azt mondta: az ott élő románokat ugyanúgy érinti a konfliktus, mint a többségi ukránokat, vagy a magyar kisebbséget, de a rendelkezésére álló információk nem juttatták arra a következtetésre, hogy Kijev etnikai diszkriminációt alkalmazna a katonai mozgósítás során. Románia mindazonáltal továbbra kiemelt figyelmet szentel az ukrajnai románok helyzetének és ezt a témát a március 17-én esedékes kijevi hivatalos látogatása alkalmával is fel akarja vetni - mondta a decemberben hivatalba lépett államfő.

Elődje, Traian Băsescu sokkal keményebb szavakkal bírálta Moszkvát, és több nyilatkozatában is azzal vádolta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy a nemzetközi jogot felrúgva, erőszakkal akarja helyreállítani az egykori Szovjetuniót. Az elnöki hivatalban történt váltáskor Johannis jelezte, nem kíván változtatni a román külpolitikán, ugyanakkor a román diplomácia irányvonalát az Egyesült Államokhoz fűződő stratégiai partnerség, illetve az ország európai uniós és NATO-tagsága határozza majd meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X