Bíró Zsolt: az MPP nem indít önálló jelölteket


-A A+

Nem indít jelölteket a Magyar Polgári Párt (MPP) a decemberi választásokon, és a kampányban a szavazók bölcsességére bízza, hogy az RMDSZ és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közül melyiknek a jelöltjeire üssék a pecsétet – jelentette ki hétfőn reggel a maszol.ro-nak Bíró Zsolt.

Az MPP elnöke elmondta, hétvégén konzultált az országos elnökség tagjaival, és megegyeztek abban, hogy el kell kerülni az erdélyi magyarság további megosztását. „Verseny lesz, és tartunk attól, hogy ebben a versenyben a magyar érdek sérülhet. A sok rossz lehetőség közül a kisebbik rosszat kell választanunk, azt a megoldást, hogy ne indítsunk önálló jelölteket. A nemzeti érdekeket nem írhatja felül a pártérdek” – jelentette ki.biro

Felvetésünkre elmondta: független jelöltet is csak abban az esetben támogatnak, ha akad olyan jelölt, aki felvállalja az MPP által vallott elveket.

Arra a kérdésünkre, hogy önálló jelölt hiányában az MPP az RMDSZ vagy az EMNP jelöltjeinek támogatására buzdít-e majd a kampányban, a pártelnök azt válaszolta: reményei szerint „a választópolgárok rendelkeznek kellő bölcsességgel annak eldöntéséhez”, hogy a két magyar politikai szervezet közül melyiknek a jelöltjeire üssék a pecsétet. Hozzátette: egyéni választókerületekről lévén szó, a jelöltek egyléni kvalitásai is sokat nyomnak majd a latba a szavazók bizalmáért folytatott versenyben.

László György kiírta magát a polgári pártból, amikor nyíltan szembement az MPP Országos Tanácsának határozataival – kommentálta Bíró Zsolt azt, hogy az MPP volt Maros megyei elnöke bejelentette: az EMNP színeiben indul Maros megyei képviselői mandátumért a decemberi választásokon. A pártelnök tájékoztatása szerint László sorsáról hivatalosan szerdai országos elnökségi ülésén döntenek, ám a volt megyei elnök "de facto" már nem tekinthető a polgári párt tagjának.

 

 

Cikkünk frissül.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X