Volt MPP-sek az EMNP Maros megyei jelöltlistáin


-A A+

Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei szervezete hétfőn nyújtotta be a megyei választási irodához jelölistáit. A képviselő-, illetve szenátorjelöltek névsorában a néppárt tagjai mellett a Magyar Polgári Párt is képviseltette magát.

Pálosi Csaba, az MPP marosvásárhelyi elnöke az újságíróknak elmondta, a szervezet elnöksége tudomásul vette jelölési szándékát a decemberi parlamenti választásokon, és elhatározta, hogy teljes erkölcsi támogatásáról biztosítja az MPP-tagok és tisztségviselők EMNP zászlaja alatt való indulását, továbbá támogatja a jelöltek kampányát.palosi

„Tudomásul véve azt a tényt, hogy az EMNP-be iratkozott tagok és tisztségviselők elveszítik MPP-tagságukat, az elnöki teendőket ideiglenesen a párt alapszabályzata szerint a jelenlegi alelnök, Varró Istvánra ruházza át” – fogalmazott Pálosi, aki Dicsőszentmárton, Radnót és Ludas körzetben indul, ugyanott, ahol Fodor József az RMDSZ színeiben.

Az MPP Maros megyei szervezetének ideiglenes elnöke közleményben tudatta a sajtóval, hogy kizárják a polgári pártból mindazokat, akik az EMNP listáján indulnak. Pálosi elmondta, ezt tudomásul veszi, és az MPP felső vezetőségének a lelkiismeretére bízza annak a kérdésnek a megválaszolását is, hogy ha nem indul kétszer egymás után egy politikai párt a választásokon, a törvény szerint kizárja-e magát a politikai versenyből.

{loadposition 4x4}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X