Orvlövészekhez hasonlította az EMNP-t Kelemen Hunor


-A A+

 Elsőként adta le hétfőn Csíkszeredában a Hargita megyei RMDSZ a választási irodánál a jelöltek listáját. A leadási határidő kedden jár le.

„Minden egyes szavazókerületben jelöltet állítunk, az erdélyi megyéken kívül is, mert minden egyes mandátum számít” – nyilatkozta a sajtónak Kelemen Hunor szövetségi elnök, aki Felcsík választókerületében indul újabb képviselői mandátumért.jeloltek1

A politikus reméli, hogy sikerül erős parlamenti képviseletet szerezni november 9-én, hiszen a 2013-as évben olyan változások történnek az ország életében, amelynél feltétlenül jelen kell lennie a magyar képviseletnek. „Alkotmánymódosítás lesz, és nem mindegy, hogy milyen alkotmánya lesz az országnak, valamint sor kerül a fejlesztési régiók átszervezésére is és nem mindegy, hogy Székelyföld egy fejlesztési régió lesz, vagy szétosztják a négy román fejlesztési régió között” – fogalmazott Kelemen.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem lát esélyt az erdélyi magyar pártok választási összefogására, egyik fél sem mutatott együttműködési szándékot és a határidő is lejárt. Az EMNP-t egy orvlövészhez hasonlította, akiről tudni lehet, hogy ott van, hogy valakit ki fog lőni, de hogy kit, az mindig csak a végén derül ki. „Valakit biztosan ki fognak lőni, ez elsősorban a szórványvidéken valószínű”, mondta. Szerinte a pártalapítás logikáját követve világos, hogy nem akarnak együttműködni, hiszen ez a párt csak a versengésre volt létrehozva, károkozásra rendezkedtek be, nem építkezésre.jeloltek2

Nem látja esélyét annak, hogy az RMDSZ ne szerezne magának helyet a parlamentben, mondta Kelemen Hunor a maszol.ro-nak. „A közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy meg fogjuk haladni az 5 százalékot. Toró T. Tibor és Tőkés László pártjának esélye sincs a bejutásra. Viszont a szórványmegyék képviselete veszélybe kerülhet, ez egy reális lehetőség” – fogalmazott.jeloltek3

A választási kampányról szólva elmondta, hogy egy átfogó jövőképet mutatnak fel a választóknak. Át fog alakulni az ország, hangsúlyozta, a magyar képviseletnek pedig jelen kell lennie a változásoknál, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen irányba történik mindez.

A maszol.ro információi szerint az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei jelöltjei között ott lesz Papp Kincses Előd a párt alelnöke, valamint Sorbán Attila megyei tanácsos.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X