Hirdetési háború az EMNP és a MIÉRT között


-A A+

Fizetett hirdetések küzdelme robbant ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetek között az erdélyi magyar sajtóban.

Több erdélyi magyar napilap közölt kedden olyan fizetett hirdetést, amely az EMNP-nek az alternatív választási küszöböt népszerűsítő, korábban indított reklámkampányát próbálja hatástalanítani.

A reklám piros sávval elválasztott zöld mezőben fehér betűkkel közli: "Minden magyar veszít!" 6:3=0. A jelmagyarázat szerint a hat a magyarság romániai százalékos arányát, a három a magyar pártok számát, a nulla pedig az elérhető képviseletet jelenti. A reklám központi mezejében az "Erdélyi magyar blöff", egy alsó sárga mezőben pedig "Az EMNP félrevezet!" szöveg olvasható. A hirdetés látványában az EMNP reklámjaira hasonlít.banner

Kovács Péter, az RMDSZ kampányfőnöke az MTI-nek elmondta, hogy a szövetséggel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) reklámkampányáról van szó.

Az EMNP október közepe óta közölt reklámjain a 6:3 mellett a párt neve és logója, valamint az a felirat szerepel, hogy "Minden magyar nyer!" Az egykori magyar futballsikerre emlékeztető számokkal az EMNP a román választási törvény alternatív küszöbére utalt. A törvény szerint ugyanis az ötszázalékos választási küszöböt el nem érő pártok, pártszövetségek, választási szövetségek és kisebbségi szervezetek is bejuthatnak a román parlamentbe, ha jelöltjeik legalább hat képviselői és három szenátori választókerületben megszerzik az első helyet.banner2

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke egy korábbi sajtótájékoztatón elismerte, hogy az EMNP is az RMDSZ - "Minden magyar számít!" szlogenre épülő - korábbi kampányából kölcsönözött egyes látványelemeket: így akartak rávilágítani arra, hogy azok a magyarok is számítanak, akik nem az RMDSZ-re szavaznak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X