Nem indít eljárást az ügyészség a gyászlobogók ügyében


-A A+

Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális politikus hétfői sajtótájékoztatóján sajnálatosnak nevezte, hogy az ügyészség se a Noua Dreaptă sepsiszentgyörgyi magyarellenes megnyilvánulásai, se a kézdivásárhelyi gyászlobogós akció elkövetői ellen nem indít eljárást.

A Kovászna megyei ügyészég ugyanis arról értesítette a román politikust, hogy mindkét feljelentés esetében lezárták a nyomozást, nem indítanak eljárást.

Mint arról már beszámoltunk, Mădălin Guruianu feljelentette azokat, akik a román nemzeti ünnepen Kézdivásárhelyen gyászlobogókat helyeztek ki a város egyes épületeire.

Az ügyészség a politikussal azt közölte, hogy az eset kimerítheti a nemzeti szimbólumok megsértését, de az új büntetőtörvénykönyv szerint a cselekedet már nem minősül bűncselekménynek.

A nyomozás során kiderítették, hogy egy család – apa és fia – tulajdonában vannak a házak, ahová kitűzték a gyászlobogókat. Az érintették azt állították, nem ők tették ki a lobogókat, de mivel nem zavarta őket, nem távolították el.

Mădălin Guruianu elmondta, az ügyészség azt is közölte vele, hogy nem indítanak eljárást a Noua Dreaptă – Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi felvonulása miatt, mert megállapították, hogy nem követtek el se gyűlöletkeltést, se etnikai uszítást.

A sepsiszentgyörgyi liberális politikus sajnálatosnak nevezte, hogy az ügyészség indoklásában nem tesz említést arról, hogy figyelembe vették-e a feljelentéshez mellékelt videofelvételt, amelyen világosan hallható, hogy azt kiabálják: „Kifele a magyarokkal az országból!”.

Az ügyészség közlése szerint kihallgatták a Noua Dreaptă december elsejei, sepsiszentgyörgyi felvonulásának szervezőit, a szervezet brassói elnökét és néhány tagját, és mindannyian tagadtak. Azt állították a nyomozóhatóságnak, hogy nem állt szándékukban interetnikus konfliktust generálni, „őket ugyan provokálták, de csak annyit tettek, hogy megismételték a nekik bekiabált sértő megjegyzéseket”.

Mădălin Guruianu kifejtette: reméli, hogy ezek az ügyészségi döntések nem teremtenek precedenst, és nem bátorítják mindkét oldal szélsőségeseit, hogy a december elsejéhez hasonló módon, vagy még durvábban nyilvánuljanak meg a következőkben.

A sepsiszentgyörgyi román politikus elmondta: nem kíván fellebbezni, de gondoskodik arról, hogy ne történhessen további provokáció. Szerinte kolozsvári mintára el kell szigetelni, ki kell emelni a tömegből a szélsőségeseket, ha pedig ez nem történik meg a következőkben, a rendezvények szervezői ellen kezdeményez eljárást. 








EZT OLVASTA MÁR?

X