Gândul: megnehezítenék a honatyák letartóztatását a képviselők


-A A+

Úgy módosítanák a képviselők a házszabályt, hogy megnehezítsék a honatyák előzetes letartóztatását. Csakhogy ezt alkotmányellenes módon tennék – írja a Gândul.

Mint ismert, az alkotmány szerint a képviselők őrizetbe vétele, előzetes letartóztatása, illetve az otthonukban végzett házkutatás csakis az alsóház jóváhagyásával lehetséges. A jogi szakbizottság által március 17-én elfogadott határozattervezetet szerint azonban az ügyészeknek ezentúl gyakorlatilag be kell bizonyítaniuk a gyanúsított honatya bűnösségét, ha le akarják tartóztatni.

A jogi szakbizottság a házszabály mentelmi jogra vonatkozó cikkelyeit egészítette ki. A 195. paragrafusba bekerült a következő mondat : „A (honatya letartóztatására vonatkozó) kérésnek hivatkoznia kell a büntető perrendtartásnak az adott bűncselekményre vonatkozó cikkelyeire, illetve tartalmaznia kell a letartóztatás konkrét és megalapozott indítékait”.

Sőt a 196. cikkely úgy módosult, hogy ha a jogi szakbizottság elégtelennek tartja az ügyészek indítékait, akkor a gyanúsított honatya bűnösségének további bizonyítékait kérheti az igazságügyi minisztériumtól. Ezek a módosítások a bűncselekményekkel gyanúsított volt miniszterekre is érvényesek.

Gândul emlékeztet arra, hogy a képviselőknek nem ez az első próbálkozása a mentelmi jog megerősítését szolgáló házszabály-módosításra. Két éve, 2013-ben egy hasonló szöveggel egészült ki a 195. cikkely. Ezt a módosítást az alkotmánybíróság a 2013/319-es számú határozatában alkotmányellenesnek nyilvánította.

A taláros testület akkor megállapította: ha házszabály kifogásolt kiegészítése életbe lép, igazságszolgáltatási jogkörökkel ruházza fel a parlamentet, ugyanis felhatalmazza a képviselőket arra, hogy egy bűncselekményre vonatkozó gyanú megalapozottságáról döntsenek.








EZT OLVASTA MÁR?

X