ActiveWatch: valljon színt Johannis a kisebbségek helyzetéről!


-A A+

Az ActiveWatch román civil szervezet feszólította hétfőn az államfőt, hogy fejtse ki világosan az álláspontját a romániai nemzeti kisebbségek helyzetéről.

Közleményükben emlékeztetnek, hogy a román elnöki hivatal honlapján utólag módosították az RMDSZ kongresszusához intézett államfői üzenet hosszabb változatát. Egyebek mellett törölték azt a részt, amelyben Klaus Johannis azt állította: "a kisebbségek sok célkitűzése megoldatlan még Romániában".

Ezt az ActiveWatch nyugtalanítónak tartja. Ezért a civil szervezet arra kéri az államfőt, foglaljon állást azoknak a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi keretegyezményeknek és szerződéseknek a betartásáról, amelyeket Románia aláírt. Ugyanakkor felszólítja Johannist, hogy vállaljon közvetítői szerepet a román többség és a nemzeti kisebbségek politikai képviselői közötti párbeszédben.

A közlemény felidézi, hogy a Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság (az Európa Tanács egyik testülete) 2014-es jelentése szerint Romániában nem tartják maradéktalanul tiszteletben a nemzeti kisebbségek jogait. Az ActiveWatch emlékeztet a kisebbségek szimbólumhasználatának akadályoztatására és a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyére is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X