Körözi az Interpol Markó Attilát
Nemzetközi körözési parancsot adtak ki a román hatóságok Markó Attila ellen. A volt parlamenti képviselő adatai felkerültek az Interpol honlapjára. A politikus múlt év december óta Magyarországon tartózkodik. Korábban azt mondta a Kossuth Rádiónak: reméli, hogy Budapest nem adja ki Romániának.
Markó Attila neve és fényképe az Interpol (a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete) körözési listáján szerepel, a Románia által külföldön is keresett másik 160 gyanúsított neve között. A volt RMDSZ-képviselő a román rendőrség honlapjának csaknem ötven nevet tartalmazó körözési listáján is megtalálható.
Markó Attila letartóztatását – távollétében – múlt szerdán rendelte el a legfelsőbb bíróság. politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen március 9-én hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.
A képviselői mandátumáról nemrég lemondott politikus kifejtette: nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönre elítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét.
A Bica-ügyben már ejtették a vádakat
A volt képviselő ártatlanságát hangoztatta abban a két kártérítési ügyben is, amellyel a Mikó-per után vádolta meg a DNA a politikus korábbi kártérítési bizottsági tagságára alapozva. Markó elmondta: nem tartja jogszerűnek a kollektív felelősségre vonást egy egész testület esetében csak azért, mert annak egyik tagja esetleg korrupciós bűncselekményt követett el.
Az első ügyben ejtették az ellene felhozott korrupcióvádat, a másodikban viszont előzetes letartóztatását rendelte el múlt héten a bíróság. Az már decemberben nyilvánosságra került, hogy az első korrupciógyanús kártérítésről az RMDSZ-politikus távollétében döntöttek a bizottsági tagok: Markó Attila nem vett részt azon az ülésen. Mindeddig hiába kérte, hogy ejtsék a vádat: ezt csak ezen a múlt héten tette meg a DNA, amikor a második kártérítési ügyben kérte az RMDSZ-politikus letartóztatását a bíróságtól.
Cikkünk frissül
- 34929 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34932 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34932 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34933 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34934 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34935 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni