Várhatóan megismétlik a szavazást Dan Șova letartóztatásáról


-A A+

Alkotmányellenesnek nyilvánította szerdán az alkotmánybíróság azt a határozatot, amelyel a szenátus meggátolta Dan Șova letartóztatását. A taláros testület elnöke szerint a szavazást meg kell ismételni.

Sérti az alaptörvényt az a szenátusi határozat, amellyel meggátolták Dan Șova korrupcióval gyanúsított szociáldemokrata szenátor, Victor Ponta miniszterelnök volt kampányfőnöke őrizetbe vételét - állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.

Mint ismert, nagy politikai vihart és hatalmas jogvitát kavart az, hogy március 25-én a jelen lévő szenátorok többsége megszavazta ugyan a korrupcióellenes ügyészség (DNA) kérését, a szenátus mégis azt közölte, hogy a törvényhozók nem járultak hozzá Șova őrizetbe vételéhez, mivel nem volt meg a házszabály által ilyen esetben előírt minősített többség, vagyis a szenátus teljes létszámának fele plusz legalább egy szavazat.

Mint kiderült, csak a szenátus házszabálya, valamint a szenátorok és képviselők jogállását szabályozó törvény kér minősített többséget egy törvényhozó őrizetbe vételének engedélyezésénél, az alkotmányban viszont egyszerű többség szerepel.

Azóta a parlament módosította az alkotmánysértő törvényt, a szenátus pedig az alaptörvényhez igazította házszabályát, a Șova-ügyben lebonyolított szavazást viszont érvényesnek tekintette a szenátusi szociáldemokrata többség. Emiatt a Klaus Johannis államfőhöz közel álló liberális ellenzék a taláros testületnél támadta meg a határozatot.

Az alkotmánybíróság döntése megsemmisíti a Șova-ügyben hozott szenátusi határozatot, így várhatóan újabb szavazást rendeznek a befolyásos kormánypárti törvényhozó kiadásáról. Legalábbis ezt nyilatkozta korábban a taláros testület elnöke, Augustin Zegrean.

A liberálisok azonban el tudnak képzelni olyan megoldást is, hogy a korábban leadott szavazatokat „értelmezik újra”. A jelenlegi jogszabályok szerint a szenátus hozzájárult a szociáldemokrata politikus letartóztatásához.








EZT OLVASTA MÁR?

X