Kétdiplomásak az RMDSZ Szatmár megyei jelöltjei


-A A+

Kedd délután nagyszámú sajtós, köztük sok román újságíró jelenlétében mutatkoztak be a helyi Astoria szálló nagytermében az RMDSZ Szatmár megyei választási jelöltjei. Az eseményen Kelemen Hunor szövetségi elnök is jelen volt.

Méltatták Vargát és Günthnert

Csehi Árpád Szabolcs, a megyei szervezet nemrég leköszönt elnöke, a megyei tanács alelnöke először is megköszönte Varga Attila képviselő és Günthner Tibor szenátor tevékenységét, akik nem indulnak a mostani választáson, s reményét fejezte ki, hogy az eddigi elkötelezettséggel támogatják tovább az érdekvédelmet, amire azért is szükség van, mert nem kevesebb, inkább több a tennivaló. Majd sorra bemutatta a hat jelöltet: Pataki Csabát, Erdei D. Istvánt, Kereskényi Gábort, Maskulik Csabát, Kovács Zoltánt, Balogh Sándort és Szász Piroskát.

Külön kiemelte, hogy mindannyian magas szakképesítéssel (többségük két diplomával), ugyanakkor megfelelő politikai tapasztalattal rendelkező személyek, akik már eddig is sokat tettek közösségükért. „Nagyon fontos, hogy ott legyünk a parlamentben, mert csak akkor tudjuk érvényesíteni akaratunkat” – hangsúlyozta.cshi

Pataki Csaba, aki nemcsak megbízott elnöke, hanem szenátorjelöltje is a megyei szervezetnek, elmondta: ha bejutnak, több szakmai területnek lehet szatmári magyar képviselete a bukaresti parlamentben. Erdei elektromérnök és közgazdász, Kereskényi jogász, Maskulik közgazdász, Kovács geodéza és topográfus-mérnök, Balogh erdészmérnök, Szász tanár, maga Pataki pedig mérnök-közgazdász. Ebből következik, hogy sok alapvető gazdasági és társadalmi kérdésben véleményt tudnak mondani, méghozzá úgy, hogy az a magyar közösségnek is megfeleljen – mondta a megyei elnök.

„Bizalom, biztonság, jövő”

Kelemen Hunor bevezetőjében az RMDSZ országos vezetése nevében is méltatta Varga Attila és Günthner Tibor tevékenységét, majd a szövetség programját vázolta fel.

A politikus külön elemezte az RMDSZ háromszavas választási jelszavát: „bizalom, biztonság, jövő”. Majd így szólt: „Csak az a társadalom és közösség sikeres, amely tagjainak bizalmára épül! Mi az elmúlt huszonhárom évben megkaptuk ezt a bizalmat, mert nem pártokkal, hanem közösségünkkel fogtunk össze. Most is így teszünk! Ezért is szerepel programunkban többek között közösségünk az a kívánsága, hogy a magyar legyen hivatalosan elismert regionális nyelv Romániában. Ezért szeretnénk csökkenteni az adókat, megerősíteni a kis és középvállalkozásokat, hogy több munkahely legyen, tovább fejleszteni a régiókat, versenyképesebbé tenni az oktatást”.keres

A szövetségi elnök külön leszögezte, hogy az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatásánál csak a természetbeni visszaadás jöhet szóba.

Az EMNP 6:3 szlogenje itt is szóba jött. „Ennek semmi realitása nincs, hisz az erre adott szavazatok minden számítás szerint elvesznek a magyarság számára. Ha csöpp realitása volna, akkor a félidőben már 4:2 kellene hogy legyen az eredmény, de erről messze nem beszélhetünk!” – utalt Kelemen Puskásék berni döntőjére. {loadposition kampany}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X