Csak kerülővel oldódhat meg a székely zászló ügye


-A A+

A képviselőházban szerdán elfogadott zászlótörvény életbe lépése után sem függeszthető ki egységesen ugyanaz a székely zászló a székelyföldi közintézményekre.

A jogszabály egyik szakasza ugyanis tiltja, hogy a törvény szerint két vagy több közigazgatási egységnek azonos zászlaja legyen – nyilatkozta a maszol.ro-nak Máté András, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője. Hozzátette azonban, hogy ez szerinte nem lesz akadálya a székely zászló kifüggesztésének. „Hargita megye lobogójára felkerülhet például a megye neve, és ez megkülönbözteti a többi zászlótól. Hasonlóan járhatnak el a Kovászna megyeiek is” – magyarázta.

Van megoldás a székely zászló használatára Márton Árpád Kovászna megyei képviselő is. A Székelyhonnak a politikus azt nyilatkozta: ha egy önkormányzat a lobogóra felteszi például a település címerét, az már megkülönbözteti a lobogókat, de az is lehet, hogy a törvény értelmében románul és magyarul felírják a település nevét, ami szintén megkülönböztető jel.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint a törvény a helyi és a megyei zászlók kérdését rendezi megnyugtató módon. Emlékeztetett arra, hogy korábban a prefektúrák a hiányos törvénykezés miatt meghurcolták a szimbólumhasználat miatt a székelyföldi önkormányzatokat, miközben a románok lakta vidékek települései zavartalanul használhatták zászlajukat és címerüket.

Arra a kérdésünkre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy a törvény alapján Kovászna és Hargita megye tanácsa ugyanazt a székely zászlót fogadj-e el jelképként egy megkülönböztető felirattal, a politikus kitérő választ adott: „Ez a törvény nem a székely zászlóról szól”. Ugyanezt a választ adta Tamás Sándor, amikor azt kérdeztük: véleménye szerint megnyugtató módon rendezi a törvény a székely zászló ügyét?

Bírálják a törvényt

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a zászlótörvény elfogadhatatlan. A Székelyhonnak elmondta, már tavaly áprilisban, majd júniusban is kiadtak közleményt, arra figyelmeztetve, hogy a zászlótörvény egyetlen célja a székely zászló szabad használatának korlátozása.

Bírálta a törvényt az Erdélyi Magyar Néppárt is. Az EMNP szerint a zászlótörvény nem oldja meg a székely zászló kérdését. A nemzeti közösségek szimbólumainak szabad használata az emberi jogokból levezethető alapvető közösségi jog és ezt jelenleg nem tiltja semmilyen jogszabály (…). A születendő jogszabály, amely a közigazgatási egységek szimbólumairól beszél, csak korlátozó lehet a székely zászló használata szempontjából” – olvasható pénteki közleményükben.








EZT OLVASTA MÁR?

X