A magyar himnusz köztéri eléneklésére szólít fel az MPP


-A A+

Ismét a magyar himnusz köztéri eléneklésére szólít fel a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi szervezete. Bálint József a polgári párt helyi elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy június 4-én, az Erzsébet parkban lévő volt országzászló helyén ismét megszervezik a MPP trianoni megemlékezését.

A sepsiszentgyörgyi pártelnök szerint a tavalyi magyar himnuszéneklés-botrány dacára nem változtatnak a megemlékezés forgatókönyvén. A résztvevőket június 4-én, délután fél hatra várják az Erzsébet parki gyülekezőhelyre, a megemlékezés a trianoni békeszerződés aláírásának órájában harangszóval kezdődik, majd a jelen lévő politikai, ifjúsági és civil szervezetek, illetve egyházak képviselői szólalnak fel, majd az esemény zárásaként eléneklik a magyar himnuszt.

Mint ismert, a tavalyi rendezvény kapcsán tört ki a magyar himnusz botrány, hiszen Kovászna megye volt prefektusa, Marius Popica tavaly decemberben visszamenőleg 5000 lejes pénzbírsággal sújtotta az MPP-t, amiért az általa tavaly júniusban szervezett köztéri megemlékezésen a tömeg elénekelte a magyar himnuszt.

Az időközben leváltott prefektus később homályos magyarázkodásba kezdett, miszerint a magyar himnusz „intonálását” büntetik, az „eléneklését” engedélyezik Romániában, illetve a magyar himnusz „intonálása” se büntethető abban az esetben, ha azt megelőzően „intonálják” a román himnuszt is.

Érdeklődésünkre Bálint József az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke elmondta: idén is eléneklik a magyar himnuszt, nem pedig „intonálják”, bár nem tudja, mi a különbség a kettő között, illetve idén sem éneklik el utána a román himnuszt. „Remélem, sokan lesznek a megemlékezésen olyan bátrak, akik köztéren eléneklik a magyar himnuszt”, mondta a polgári párt sepsiszentgyörgyi elnöke.

Mint arról beszámoltunk, a tavalyi magyar himnuszbotrány miatt kirótt büntetést bíróságon fellebbezte meg a Magyar Polgári Párt és az igazságszolgáltatás alapfokon érvénytelenítette a kirótt bénzbüntetést. A törvény nem tiltja a magyar himnusz eléneklését, tehát az megengedett – olvasható a sepsiszentgyörgyi bíróság indoklásában.

Kulcsár Terza József, a polgári párt háromszéki elnöke korábban rámutatott: a bírósági indoklás egyrészt megállapítja, hogy nem a megfelelő személyt bírságolták meg, hiszen az eseményt, ahol a magyar himnusz elhangzott, a sepsiszentgyörgyi szervezet rendezte, a megyei szervezetet bírságolták meg, viszont jogi személyisége csak a központi pártirodának van.

A másik indok, hogy kormányhatározat nem írhat felül egy törvényt. A himnuszéneklésre vonatkozó 75/1994-es törvény nem írja elő azt, amit később kormányhatározatban pontosítottak: ha hivatalos küldöttségek látogatásakor eléneklik az adott ország himnuszát, utána el kell énekelni Románia himnuszát is.

Harmadik bírósági érv az, hogy himnuszt csak magánszemélyként lehet énekelni, jogi személyként nem, így egy esemény szervezőjét csak abban az esetben lehet megbüntetni, ha rendbontás történik vagy nincs engedélye a rendezvény megszervezésére. Az MPP országos elnöke, Biró Zsolt szerint precedens értékű, hogy indoklásában a bíró leírja, hogy amit nem tilt a törvény az megengedett.

Az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke, hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, nem értesült arról, hogy a Kovászna megyei prefektúra megfellebbezte-e az alapfokú bírósági ítéletet.








EZT OLVASTA MÁR?

X