A román kisebbségpolitikát dicséri egy miniszter


-A A+

A határon túli románokért felelős miniszter szerint a romániai kisebbségek akadály nélkül élhetik meg sajátos önazonosságukat és kultúrájukat.

Angel Tilvar román tárca nélküli miniszter a kulturális sokszínűség, párbeszéd és fejlődés világnapja alkalmából kiadott közleményben fejtette ki álláspontját. Úgy vélte, hogy a romániai kisebbségek tagjai tökéletesen integrálódtak a román társadalomba, megőrizve önazonosságukat úgy, hogy nem érik őket a beolvasztásukra irányuló törekvések.

A miniszter megállapította: a kulturális sokszínűség a nyílt, szabad társadalmak jellemzője, és feltétele a stabilitásnak, a fejlődésnek. Ezt Románia megértette - véli a miniszter - ezért a kisebbségek olyan jogi keretet élvezhetnek, amelyben a román állam hathatós támogatásának köszönhetően akadály nélkül élhetik meg sajátos kultúrájukat. A tárcavezető a kisebbségeknek biztosított jogok között konkrétan megemlítette a hivatalból járó parlamenti képviseletet, a szervezeteik anyagi támogatását, illetve azt, hogy a román állam elismeri a tulajdonhoz való jogukat azon vagyon fölött, amellyel a kommunizmus időszaka előtt rendelkeztek.

Tilvar leszögezte, hogy a román állam a kölcsönösség elvén elvárja, hogy a Romániával szomszédos országokban élő román kisebbségek is részesüljenek ugyanabban a bánásmódban. "Nekik is biztosítani kell, hogy megőrizzék román önazonosságukat, beszélhessék a román nyelvet és ápolják hagyományaikat, gyakorolják vallásukat" - olvasható az állásfoglalásban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X