Elkobzott vagyontárgyak kezelésére hoznak létre ügynökséget


-A A+

Állami ügynökséget hoznak létre a büntető eljárások során lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak kezelésére és értékesítésére: az erről szóló törvénytervezetet szerdai ülésén fogadta el a kormány.

Az igazságügyi minisztérium alárendeltségében létrehozandó ügynökség feladata az lesz, hogy hatékonyabbá tegye a bűncselekményekből származó vagyonok elkobzását, és növelje az államnak okozott károk megtérülésének hatásfokát.

Laura Codruța Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetője korábban több ízben jelezte, hogy az igazságszolgáltatás csak akkor érhet el elrettentő hatást a korrupció elleni harcban, ha a vétkeseket nemcsak néhány év szabadságvesztéssel büntetik, hanem sikerül elkobozni tőlük a törvénytelenül megszerzett vagyont. A DNA februári éves értekezletén rámutatott: ha be is tudnák hajtani az elítéltektől a korrupciós ügyekben jogerősen elkobzott több mint 300 millió eurót, abból fedezni lehetne a romániai orvosok egyéves fizetését.

A lefoglalt vagyontárgyak kezelésére alakítandó ügynökség nemcsak korrupciós ügyekből, hanem általában a bűncselekményekből származó, egyenként 15 ezer eurónál nagyobb értékű vagyontárgyak, ingóságok raktározásával - elkobzásuk esetén értékesítésével - foglalkozik majd, ugyanakkor a vádlottak zárolt számláinak felügyelete, az elrendelt pénzbeli büntetések behajtásának nyomon követése is illetékességébe tartozik majd. Az ügynökség a lefoglalt ingóságokról és zárolt bankszámlákról országos adatbázist alakít ki.

A kormány közleménye szerint eddig a bűnüldöző szervek saját hatáskörben, célirányos költségvetési fedezet nélkül gondoskodtak a bűncselekmények elkövetéséhez használt, lefoglalt vagy elkobzott vagyontárgyak tárolásáról. Az elrendelt vagyonelkobzások végrehajtását a hatóságok munkájának összehangolatlansága, az egységes adatbázisok hiánya is hátráltatta.

A román kormány szerint 2012 és 2014 között jelentősen nőtt a rendőrség és a vádhatóságok által lefoglalt vagyontárgyak mennyisége: értékük tavaly meghaladta a félmilliárd eurót. A bíróságok által elrendelt vagyonelkobzások mindössze 14 százalékát sikerült tavaly behajtani Romániában, de ez is jelentős előrelépés a korábbi évek 5 százalékos arányához képest.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X