A legionáriusokkal kampányolt Mihail Neamţu?


-A A+

Botrányosnak tartja a romániai antiszemitizmust megfigyelő központ (MCA Romania), hogy az Igaz Románia Szövetség (ARD) bukaresti kampányrendezvényén felszólaló politikusok egyike, Mihail Neamţu a román legionárius mozgalom egyik fő ideológusa, Radu Gyr egyik verséből szavalt részleteket.neamtu

Szerda esti közleményük szerint az ARD „jövőbeni antiszemita politikájának hallgatólagos elismerésével egyenértékű", hogy a jobboldali pártszövetség nem határolódott el az Új Köztársaság Pártja elnökének „szélsőségességre szító" gesztusától.radu-gyr1

MCA Romania aggodalommal állapítja meg, hogy a Mihail Neamţu vezette politikai szervezet egy szélsőségességéről hírhedt román nacionalista mozgalom tanait követi. „Ezek a mozgalmak megfeledkeznek arról, hogy Romániában a román ortodoxoktól eltérő nemzetiségű és vallású állampolgárok is élnek" – olvasható a közleményben.

Neamţu: nem vagyok antiszemita

Mihail Neamţu csütörtökön közleményben utasította el az antiszemitizmus vádját. Állásfoglalása szerint azért szavalt Radu Gyr egyik verséből, mert „tisztelegni akart a kommunisták által legyilkolt román parasztok emléke előtt”.

A politikus azzal védekezik, hogy nem állt szándékában a költő „fiatalkori elhajlásait” hitelesíteni az ARD kampányrendezvényén. Emlékeztetett arra, hogy Radu Gyr „szánalmasan opportunista” költő volt, mert miután kiszabadult a kommunisták börtöneiből egy kommunista pártlaphoz szegődött újságírónak.

A fiatal politikust nem először érik azok a nyilvános vádak, hogy a Corneliu Zelea Codreanu vezette legionárius mozgalom tanaival szimpatizál. Mihail Neamţu azt állítja, serdőlőkorábban valóban vonzotta a mozgalom „romantizmusa", ám azóta dokumentálódott, és belátja, hogy Codreanuék szélsőséges tanokat hirdettek. {loadposition mnk}








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X