Bihari RMDSZ: „furcsa egybeesés” Kiss Sándor őrizetbe vétele


-A A+

Állásfoglalásban fejezte ki szolidaritását és biztosította támogatásáról a kedden őrizetbe vett Kiss Sándort a Bihar megyei RMDSZ. Mint korábban írtuk, az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) azzal gyanúsítja a megyei önkormányzat alelnökét, hogy 2006-ban, a Bihar megyei tanács elnökeként összesen 700 ezer euró csúszópénzt fogadott el egy vállalkozótól.

Alább az állásfoglalást teljes terjedelmében és eredeti változatában közöljük.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészég (DNA) nagyváradi területi szervezete ma, június 2-án 24 órára őrizetbe vette Kiss Sándort, a Bihar Megyei Tanács alelnökét. Furcsa egybeesés, hogy tavaly az eljárás éppen a választási kampány kezdetekor éledt újra, és a jelenlegi őrizetbe vétel azután történik, miután nemrég Kiss Sándor a Szent László-szobor Szent László térre való kihelyezése mellett nyilvánosan, aláírásával kiállt, illetve múlt héten nyilatkozott a magyarság számarányát csökkentő nagyváradi és szentmártoni fúzió ellen.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Bihar megyei szervezete szolidáris Kiss Sándorral. Bízunk ártatlanságában és abban, hogy az ügy mielőbb tisztázódik.

A megyei szervezet reméli, hogy az eljárás nem a tévékben már sokat látott politikai játszmák része. Ameddig nem születik végleges döntés ebben az ügyben, úgy véljük, az ártatlanság vélelme megilleti Kiss Sándort.

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 








EZT OLVASTA MÁR?

X