A kormányból való kilépéssel fenyegetőzött Gabriel Oprea


-A A+

Kilép a kormányból a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR), ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) az ügyészek tevékenységének korlátozása érdekében „suttyomban” módosítja a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet.

Erről Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes, az UNPR elnöke beszélt vasárnap a PRO TV-nek adott interjúban, amikor arról kérdezték, miként kommentálja, hogy a képviselőház jogi szakbizottságához nem kevesebb mint 22 btk-módosítási tervezetet nyújtottak be – zömében – PSD-s honatyák.

„Elmondtam Victor Ponta miniszterelnöknek is: ha azt tapasztaljuk, hogy suttyomban módosítanák a Btk-t és támadják a román állam intézményeit, többé már nem vagyunk a partnereik” – fogalmazott a parlamentben a mérleg nyelvét képező UNPR elnöke. Oprea hangsúlyozta, hogy pártelnökként és miniszterként az igazságszolgáltatás intézményei megerősítésének a híve. Szerinte az erős igazságszolgáltatás erős államot is jelent.

Mint ismert, az UNPR a liberálisok kormányból történő kilépése óta tagja a koalíciónak. A bizalmatlansági indítványról szóló pénteki parlamenti szavazás előtt Oprea azt nyilatkozta: Romániának nincs szüksége a kormány menesztésével járó politikai válságra, ezért az UNPR a Ponta-kormány tisztségben maradását támogatja. 

Korábban egyébként elterjedt a hír, hogy a párton kívüli Robert Cazanciu igazságügyi miniszter beiratkozik a PSD-be. A szándékot a tárcavezető nem cáfolta, de azt nyilatkozta, hogy erről még nem hozta meg a döntését.








EZT OLVASTA MÁR?

X