Három hétig nem vehet rész kormányüléseken Victor Ponta


-A A+

Legalább három hétig nem léphet rá a megműtött lábára a miniszterelnök. Victor Ponta ez idő alatt a kormányüléseken sem vehet részt – nyilatkozta a Gândulnak az orvos, aki elkísérte a kormányfőt az isztambuli klinikára.

A Bukaresti Katonai Kórház ortopédusa, Ion Bogdan Corodean elmondta, a Victor Pontán végrehajtott sebészeti beavatkozás két órát tartott, mert az ínszakadás miatt műtött páciens térdét meg kellett tisztítani a csontszilánkoktól. A lábadozása hosszú időt vesz majd idénybe: felépülni csak fél év múlva fog, három hétig pedig magasban tartott lábbal kell feküdnie.

Corodean elismerte, hogy ezt a műtétet Romániában is  végre lehetett volna hajtani. Beszámolója szerint Victor Ponta eredetileg azt is tervezte, hogy befekszik a fővárosi katonai kórházba, ám váratlanul meggondolta magát. „Törökországba ment, mert el akarta kerülni a sajtónyilvánosságot” – magyarázta a sebész.

Mint ismert, Victor Ponta a hét végéig Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormány irányításával. Az alkotmány szerint a kormányfő legtöbb 45 napra ruházhatja át a hatásköreit valamelyik miniszterre. 








EZT OLVASTA MÁR?

X