Számol Oroszország fenyegetéseivel az új nemzetvédelmi stratégia


-A A+

Főleg Oroszországgal összefüggésbe hozható fenyegetésekkel számol a 2015-2019-es időszakra vonatkozó nemzetvédelmi stratégia, amelyet hétfőn ismertetett Klaus Johannis államfő a parlament együttes ülésén.

Az alkotmány szerint a nemzetvédelmi stratégiát az államfőnek hivatalba lépése után hat hónapon belül kell elfogadásra a parlament elé terjesztenie.

Az új védelmi stratégia szerint Romániának a keleti szomszédságában előidézett instabilitás, a Fekete-tenger térségének befagyott konfliktusai, az energetikai piacok "eltorzítása", a kibertámadások, a terrorizmus jelentenek fenyegetést. 

A dokumentum egyetlen államot sem nevez meg a fenyegetések között, azonban Oroszország hatalmi törekvéseinek tulajdonítja a Fekete-tenger térségének fokozódó ingatagságát. A sajtó ezzel összefüggésben felidézte: tavaly decemberben Oroszország is átírta katonai doktrínáját, amely konkrét veszélyként említi, hogy a NATO támadófegyvereket helyezett határai közelébe, és ide sorolja a tervezett amerikai rakétaelhárító rendszert is, amelyet Romániába és Lengyelországba telepítenek.

Románia a NATO-országok kollektív védelmére és saját intézményrendszere megerősítésére alapozza nemzetvédelmi stratégiáját - mutatott rá Johannis. Hozzátette: Románia védelmi költségvetésének növelése, a NATO-szövetségesekkel és az Egyesült Államokkal folytatott szoros együttműködése révén bizonyítja eltökéltségét, hogy nem csak fogyasztója, hanem szolgáltatója is akar lenni a közös biztonságnak.

A parlament együttes ülésén mondott beszédében Johannis a nemzetvédelmi stratégia újdonságának nevezte azt, hogy a dokumentum kiterjeszti az ország biztonságának értelmezését mindazon erőforrásokra, amelyek az állampolgárok hétköznapi biztonságát szavatolják, illetve azokra a természeti és kulturális értékekre, amelyek Romániát egyedülállóvá teszik.

A parlamentben kedden vitatják meg és bocsátják szavazásra az új nemzetvédelmi stratégiát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X