Lemondott frakcióvezetői tisztségéről Ilie Sârbu


-A A+

Lemondott szenátusi frakcióvezetői tisztségéről és két héten belül várhatóan a Szociáldemokrata Pártból (PSD) is kilép Ilie Sârbu, Victor Ponta miniszterelnök apósa.

Sarbu 22 év aktív politizálás után vasárnap jelentette be visszavonulását arra hivatkozva, hogy pártja őt jelöli a számvevőszék egyik alelnöki tisztségére. Politikai megfigyelők azonban távozását Ponta párton belüli térvesztésének újabb jeleként értelmezték.

A korrupciógyanúba keveredett Victor Ponta miniszterelnök júliusban visszalépett a pártelnöki tisztségből, ám a párt élére a PSD nem az általa javasolt jelöltet, hanem Liviu Dragnea korábbi ügyvezetőt választotta ideiglenes elnökké.Dragnea azóta több ízben is felülbírálta Ponta döntéseit, jelezve, hogy a hatalom immár az ő kezébe került. Ponta több ízben utalt rá: tisztában van vele, hogy csak addig lehet miniszterelnök, amíg pártja és a köréje szerveződött koalíció támogatását élvezi.

Dragnea a szenátusi frakció vasárnapi ülése után megerősítette, hogy a számvevőszéki tisztségről tartandó szavazáson a PSD Sârbut támogatja, ugyanakkor cáfolta, hogy feszült lenne a viszonya a miniszterelnök apósával.

Sârbu - aki korábban mezőgazdasági miniszter és házelnök is volt - öt éve vezette a PSD szenátusi frakcióját és jelentős szerepe volt abban, hogy 2010-ben vejét, Victor Pontát választották a PSD elnökévé. A PSD veterán politikusának nemcsak a veje, hanem lánya is politikai karriert futott be: Daciana Sîâbu, akit Victor Ponta 2006-ban vett feleségül, 2007 óta a PSD európai parlamenti képviselője.

A PSD szenátusi frakciója az első felsőházi mandátumánál lévő Mihai Fifort választotta elnökévé vasárnap.








EZT OLVASTA MÁR?

X