Egy asztalhoz ültette Szili Katalin az erdélyi magyar politikai szervezeteket


-A A+

Szükség van a Kárpát-medencében régióként létező autonómiakoncepciók összehangolására – értettek egyet annak a „bizalomerősítő” megbeszélésnek a résztvevői, amelyet Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tartottak csütörtökön Kolozsváron az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezető tisztséget betöltő képviselői.

A Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott megbeszélésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) Kovács Péter ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) Zakariás Zoltán alelnök, a Magyar Polgári Pártot (MPP) Kulcsár Terza József, a párt megyei szervezetei egyeztető fórumának az elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) Sándor Krisztina ügyvezető elnök, a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) pedig Izsák Balázs elnök képviselte.

Egységesítenék az „autonómianyelvezetet”

Kovács Péter csütörtök este a Maszolnak elmondta, az RMDSZ is úgy látja: indokolt Szili Katalinnak az a javaslata, hogy a Kárpát-medencei magyar szervezetek „egy nyelvet beszéljenek”, ha az autonómiaküzdelemről van szó. A résztvevők mindannyian egyetértettek abban, hogy az autonómiával kapcsolatosan olyan nyelvezetet kell kidolgozni és a gyakorlatban használni, ami nem borzolja annyira a többségi kedélyeket. „Ha például az önkormányzatiságot autoguvernarera fordítjuk, kiveri a biztosítékot a román politikusok körében” – példálózott az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Kovács tájékoztatása szerint abban is egyetértés volt, hogy kölcsönös bizalmatlanság alakult ki az évek során a tanácskozáson képviselt szervezetek között. A megbeszélés végén abban maradtak, hogy a következő időszakban tartanak még hasonló találkozókat, akár szakértői szinten azért, hogy az álláspontokat közelíthessék.

Szili új időszámításról beszélt

Szili Katalin a tanácskozás után az MTI-nek elmondta, jó lehetőség mutatkozik arra, hogy "új időszámítás kezdődjék" az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködésében. Hozzátette, hogy az első "bizalomerősítő" találkozás után valamennyi fél szükségesnek tartotta a párbeszéd folytatását, hiszen az erdélyi politikai szervezetek képviselői maguk is érzékelték, hogy "kijegesedtek" az egymás közötti viszonyaik, és ezen változtatni kell.

"Mindenki kifejezte: az a cél, hogy értsük egymást. Nem kell mindig ugyanazt az álláspontot képviselni, de meg kell keresni azokat a pontokat, amelyekben egyetértés van. Ahol pedig eltérnek a vélemények, ott lehet tárgyalni. Már az a tény is eredmény, hogy egy asztalhoz ültünk, és mindenki kifejezte a szándékát, hogy a párbeszédet a jövőben is folytatni kívánja" - jelentette ki a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin emlékeztetett arra, hogy a magyarság különböző szervezetei közötti párbeszéd és együttműködés kialakítására, másrészt az önigazgatás, önkormányzás, autonómia kérdéseinek a nemzetközi színtéren történő napirenden tartására vonatkozik a mandátuma. Hozzátette, arra készül, hogy Kárpátalján, Felvidéken és a Vajdaságban is hasonló egyeztetésekre hívja a magyar politikai szervezetek vezetőit.








EZT OLVASTA MÁR?

X