Bíróság elé állítják Victor Ponta miniszterelnököt


-A A+

Vádat emelt Victor Ponta miniszterelnök ellen csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a politikust többrendbeli okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé. Ugyanebben a dossziéban vádat emeltek Dan Șova szenátor, volt miniszter, illetve további két személye ellen is – közölte csütörtökön a vádhatóság. FRISSÍTÉS: Klaus Johannis államfő ismét  Victor Ponta lemondását kérte.

A miniszterelnök elleni vádak a politikus 2007-2008-as ügyvédi tevékenységével kapcsolatosak. A DNA szerint Victor Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós honoráriumot Dan Șova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig beszámolókat hamisított, más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva.

Az ügyben Șova ellen és két olténiai hőerőmű (Rovinari-Turceni) vezetői ellen is vádat emeltek. A szenátort adócsalással, okirat-hamisítással, pénzmosással és hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel vádolják. Mivel parlamenti mandátummal rendelkező politikusok szerepelnek az ügyben, a DNA a legfelső bíróságra küldte a vádiratot. A vádlottak - köztük a miniszterelnök - szabadlábon védekezhetnek, Dan Șova szenátor esetében pedig bírósági felügyeletet is elrendeltek.

Egymillió eurós kár keletkezett

A vádemelésről szóló közlemény szerint az állami tulajdonban lévő hőerőművek vezérigazgatói hivatali visszaélést követtek el, amikor a közbeszerzési eljárások megsértésével a piaci árnál jóval magasabb díjszabással 2007-ban és 2008-ban jogi tanácsadói megbízásokat adtak Dan Șova  ügyvédi irodájának, és ezek alapján több millió lejnyi honoráriumot és sikerdíjat fizettek ki. A DNA szerint Șova ügyvédi irodája csaknem 3,5 millió lejjel, akkori árfolyamon közel egymillió euróval károsította meg az államot.

FRISSÍTÉS: Klaus Johannis csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján a Victor Ponta elleni vádemelésről kijelentette: az új fejlemény tükrében egyetlen megoldást tart lehetségesnek, a miniszterelnök lemondását. Szerinte a kormányfő bíróság elé állítása rendkívül sokat ront az ország megítélésén. Úgy vélte "egyre problematikusabb" nemcsak Victor Ponta, hanem az általa vezetett kormány és a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyzete is, és kifejezte reményét, hogy "akiknek vannak eszközeik rá, azok megteszik a szükséges lépéseket". 

A vádhatóság szerint Șova irodájának alvállalkozójaként Victor Ponta 181 ezer lejt kapott a pénzből anélkül, hogy valós munkavégzés történt volna. Ponta állítólag 17 teljesítési igazolást hamisított a havi rendszerességgel felvett 2-3000 eurós honoráriuma igazolásaképpen.  Ponta ügyvédként állt üzleti kapcsolatban Șovával, de ebben az időszakban már annak a választókerületnek a parlamenti képviselője volt, amelyben a két állami hőerőmű működik. A DNA szerint Șova ügyvédi irodája nem jutott volna ilyen előnyös állami megrendeléshez, ha nem tudták volna róla, hogy Victor Ponta parlamenti képviselő támogatását élvezi.

A miniszterelnököt személy szerint nem vádolják korrupciós bűncselekményekkel, de a Romania Liberă című ellenzéki lap szerint valójában Victor Ponta volt az, aki - politikai befolyását felhasználva - előnyös állami megbízatáshoz segítette barátját: a lap szerint ezzel magyarázható az, hogy Sova neki is juttatott a pénzből. A România Liberă azt állította, hogy Ponta Gorj megyei parlamenti képviselőként jutott hozzá a választókerületében működő két hőerőművel kapcsolatos bizalmas információkhoz.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X