Victor Ponta bosszúja? Leváltották Laczikó Enikő Katalint a DRI éléről


-A A+

Október elsejei hatállyal leváltotta az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) éléről a miniszterelnök Laczikó Enikő Katalint. Helyét Amet Aledin, a tatár kisebbség volt parlamenti képviselője vette át.

A Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent miniszterelnöki rendelet szerint a korábban az RMDSZ által tisztségbe javasolt Laczikó Enikő Katalin a hivatal államtitkár-helyettese lesz. Ezt a tisztséget korábban Amet Aledin töltötte be, így voltaképpen helycsere történt a DRI élén.

FRISSÍTÉS Laczikó Enikő Katalin csütörtökön hivatali ügyben külföldön tartózkodott. Délelőtt telefonon közölték vele, hogy leváltották államtitkári tisztségéből. „Magyarázatot, indoklást nem kaptam. A munkám ellen kifogásuk nem volt, legalábbis nem tudok róla. Tisztességesen álltam hozzá, és ez így lesz ezután is. Nem hiszem, hogy a személyem ellen szólt ez a döntés. Kineveztek helyettes államtitkárnak, tehát a munkát folytatom" – írta péntek este Facebook-oldalára a volt államtitkár.

Kovács Péter: az RMDSZ-t bünteti Ponta

Kovács Péter ügyvezető elnök szerint Laczikó leváltása összefügg azzal, hogy az RMDSZ megszavazta a bizalmatlansági indítványt a parlamentben. Pénteki állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy a DRI-t RMDSZ-es politikus vezette akkor is, amikor a szövetség kormányon, akkor is, amikor ellenzékben volt, mert sikerült elismertetni a mindenkori kormánypártokkal is, hogy az a természetes, ha az itt élő legnagyobb őshonos nemzeti kisebbség képviselői javasolnak személyt a hivatal élére.

Kovács szerint most mégis „büntetni” próbálják az RMDSZ-t, mert a kormány leváltása mellett foglalt állást. Ezért úgy véli, igaza volt Kelemen Hunornak, amikor az év elején kisebbségügyi paktumot javasolt Klaus Johannis államfőnek. ,,Ekkor azt kértük, hogy Romániában a kisebbségi képviselet, a kisebbségi törvénykezés és ennek alkalmazása ne függjön a politikai széljárástól. A kormányváltás miatt ne váltsanak le magyar tisztségviselőket, ne vegyenek el a kisebbségek jogaiból” – magyarázta a politikus. Hozzátette, bár a paktum kérdése nem haladt előre, a kezdeményezést nem fogják feladni.

,,Sajnos, a kormánynak jogában áll ezeket a döntéseket meghozni, tehát azon kívül, hogy nyilvánosan tiltakozunk ellene és középtávon a kisebbségügyi paktummal kapcsolatos megoldást javasoljuk, gyakorlatilag nincs, amit tegyünk. Újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a kisebbségügyi kérdés nem lehet a mindennapi politikának alárendelve” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.

Kovács Péter emlékeztetett, a parlamenti vitán az RMDSZ nem a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által benyújtott bizalmatlansági indítvány szövege mellett, hanem a kormány ellen foglalt állást, hiszen ennek működése közigazgatási, szociális és gazdasági szinten is jelentős mértékben kifogásolható és hiányos.

A kisebbségek frakciója nem tudott a szándékról

A bolgár kisebbség parlamenti képviselője, Nicolae Mircovici a Maszolnak pénteken elmondta, a kisebbségek frakciója nem tudott a miniszterelnöknek arról a szándékáról, hogy leváltsa az RMDSZ államtitkárát a DRI éléről. Pedig hétfőn, a bizalmatlansági indítvány vitája előtt egy nappal még találkozójuk is volt Victor Pontával.

"Ezen a találkozón tudomásom szerint fel sem merült Laczikó leváltása. Tény, hogy ezt az intézkedést nem a kisebbségek frakciója kérte a miniszterelnöktől, hiszen nem is volt okunk rá" – jelentette ki Mircovici. Tájékoztatása szerint a kisebbségek frakciója nagyon jól együtt tudott működni az RMDSZ-es államtitkárral, semmilyen kifogásuk nem volt a személyével kapcsolatban. "Nem tudom, mi állt a háttérben. Azt sem zárom ki, hogy Laczikó Enikő Katalint belülről, a hivatalból fúrták meg" – fogalmazott a bolgárok képviselője.

Laczikó Katalin Enikőt 2013 januárjában nevezte ki a DRI élére a miniszterelnök. Az államtitkár Markó Attilát váltotta a tisztségben, aki képviselő lett. Laczikó korábban a kulturális és örökségvédelmi minisztériumban dolgozott tanácsadóként abban az időszakban, amikor Kelemen Hunor RMDSZ-elnök vezette a tárcát. Szerettük volna megkérdezni leváltásának okairól, de a volt államtitkárt pénteken nem tudtuk elérni telefonon.







EZT OLVASTA MÁR?

X