Összefogtak a magyar politikai szervezetek az őrtűzgyújtó akcióért


-A A+

Összefogtak a romániai magyar politikai szervezetek és közösen kérik a székelyföldieket, hogy október 24-én, szombaton este a történelmi régió 59 határtelepülése valamelyikén vegyenek részt az őrtűzgyújtó akcióban. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezése mellé állt az összes hazai magyar politikai párt és szervezet, így az RMDSZ, a MPP és az EMNP is, jelentették be hétfőn, közös sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon a szervezetek háromszéki vezetői.

Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, az őrtűzgyújtó akció egyik szervezője rámutatott, hogy még mintegy két hét van az őrtűzgyújtó akcióig, és a szervezésben erőt ad, hogy újra egymás mellett ülnek, együtt dolgoznak az összes politikai szervezettel, ezért meggyőződése, hogy a mostani rendezvény is lesz annyira sikeres, mint a két évvel ezelőtti Székelyek Nagy Menetelése.

Gazda bejelentette, hogy elkészültek az eseményt népszerűsítő plakátok és szórólapok, amelyek hátoldalán a helyszínekre és időpontokra vonatkozó információ megtalálhatóak. Ezeket ugyanakkor feltöltik a www.sznt.sic.hu honlapra és a Facebookra is, hogy az érdeklődők kiválaszthassák melyik településen vesznek részt az őrtűzgyújtáson.

Október 24-én, szombaton, Székelyföld mintegy 750 kilométeres határa mentén lévő 59 település magasabb pontjain szervezik a őrtűzgyújtásokat. Az esemény minden helyszínen 17:30 – kor ökumenikus istentisztelettel kezdődik, amelyet a székely és magyar himnuszok eléneklése követ. Ezután 18:30-kor minden helyszínen felolvassák az esemény egységes kiáltványát, amelyben tiltakoznak a kormány régiósítási törekvései ellen, illetve alternatívaként szorgalmazzák a székelyföldi autonóm terület létrehozását. Az esemény végén, 18:45-tõl meggyújtják a településenként átlag 3 helyszínen felállított őrtüzeket, illetve elkezdődnek a kulturális programok.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke az SZNT székházában tartott közös sajtótájékoztatón kifejtette: nemzeti ügynek tekintik Székelyföld határainak megvilágítását, ezért tevőlegesen is a szervezés mellé álltak. Teszik ezt annak ellenére, hogy az SZNT tavaly az államfő választásokon politikai szerepet vállalt az EMNP mellett. „A tavalyi választásokon Izsák Balázs lecövekelt az egyik párt mellett, és ezzel aláaknázta az SZNT pártok fölötti státuszát”, mondta Tamás Sándor, aki szerint Székelyföld fontosabb annál, hogy egyik-másik politikus hogyan látja a napi politikai kérdéseket.

A szervezők szerint politikamentes lesz az akció, ezért remélhetőleg nem is jelennek meg a pártjelképek az események helyszínein. Gazda Zoltán, a megmozdulás főszervezője elmondta, hogy egyelőre nem találtak megoldást arra, hogy fizikailag is megjelenítsék a Székelyföld határait megvilágító akciót, de egyeztetnek még arról, hogy valamilyen műholdkép készüljön az eseményről. Emellett hőlégballonokkal fogják berepülni egyes helyszíneket, és onnan készítenek légi felvételeket.

Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei elnöke rámutatott, hogy a Néppárt az SZNT stratégiai partnere volt és lesz, hiszen mindkét szervezet az autonómiáért küzd. Hozzátette, hogy ahol jelen vannak a közigazgatásban, ott segítenek az őrtűzgyújtó akció megszervezésében. 

Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke azt hangsúlyozta, hogy nemzeti ügyekben nincs helye a külön-utas politizálásnak és a vitáknak. Hozzátette: már az a tény önmagában üzenet, hogy a háromszéki magyar pártelnökök egy asztalhoz ültek. Az MPP is teljes támogatásáról biztosította az akciót kezdeményező SZNT-t.

Fotó: vhegy.com








EZT OLVASTA MÁR?

X