USL és az RMDSZ: Antonescu hangnemet váltott


-A A+

Míg néhány nappal ezelőtt azt nyilatkozna, legszívesebben megszabadulna az RMDSZ-től, csütörtök este Crin Antonescu, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) liberális társelnöke hangnemet váltott.

A politikus a Realitatea TV-ben kijelentette, nem zárja ki a közös kormányzás lehetőségét a magyar érdekvédelmi szervezettel. „Az RMDSZ nem olyan partner, amellyel ne lehetne társulni. Akár közösen is kormányozhatunk. Ez bizonyos feltételektől, illetve attól függ, hogyan tudjuk harmonizálni programjainkat" – jelentette ki Antonescu.image-2012-11-22-13668010-41-crin-antonescu

Az USL társelnöke 55-60 százalékot jósol a pártszövetségnek a választásokon. Hangsúlyozta, hogy kudarc lenne számukra, ha nem szereznék meg a parlamenti helyek több mint felét. „Ez tulajdonképpen az USL létrejöttének kudarcát jelentené" – fogalmazott.

"Azért kérjük a románok szavazatait, hogy USL-kormányt tudjunk alakítani, és ne függjünk másoktól (...) Mindazonáltal körültekintően kezeljük az RMDSZ-szel való kapcsolatunkat, hiszen az USL egy nagy szövetség, és a projektünk nemcsak négy évre szól. Akkor is, ha nem maradunk együtt kormányon, egyáltalán nem ártana, ha az RMDSZ, amely bizonyos értékeket képvisel, legalább partner lenne ebben a politikai projektben" – mondta az USL társelnöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X