Szavazásra buzdít az RMDSZ


-A A+

 

A romániai magyarok vegyenek részt az államfő leváltására kiírt július 29-i referendumon, és szavazzanak lelkiismeretük szerint – közölte kedden az RMDSZ népszavazással kapcsolatos álláspontját a szövetség sajtóirodája.

Az közlemény szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 1990 óta következetesen harcol a demokratikus jogok érvényesítéséért, azért, hogy az ország minden polgára, így a romániai magyarok is beleszólhassanak a döntéshozatalba, a mindannyiunk sorsát érintő kérdésekbe.

„A romániai magyarság az elmúlt 22 évben példát statuált a választásokon való részvételével: jelenlétével mindig bebizonyította, hogy számára rendkívül fontos szavazati jogának érvényesítése, az, hogy kinyilvánított véleménye által befolyásolhassa az ország sorsát meghatározó döntéseket" – olvasható az állásfoglalásban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X