Soós Zoltánnak engedi át frakcióvezetői tisztségét Peti András


-A A+

Visszalép a városi önkormányzatban betöltött frakcióvezetői tisztségéből Peti András – ezt maga az alpolgármester jelentette be keddi sajtótájékoztatóján.

Peti, aki egyben az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke, döntését azzal indokolta: lépésével Soós Zoltánnak, a marosvásárhelyi magyarság polgármester-jelöltjének szeretne teret engedni arra, hogy a város magyarsága érdekében kifejthesse tevékenységét.

Peti reméli, hogy javaslatát, miszerint Soós vegye át a helyét, a szervezet is elfogadja és támogatni fogja. Mint mondta: szerdán ülésezik a városi önkormányzati frakció, ahol ő Soóst javasolja a frakcióvezetői tisztségbe, ugyanakkor vélhetően a jövő héten ül össze a városi szervezet döntéshozó testülete, ahol szavaznak is javaslatáról.

Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: eddig sem a frakcióvezetői tisztség volt a fontos számára, hanem az volt az elsődleges szempont, hogy jól végezze munkáját.

„Eddig azt hozták fel a bírálóim, hogy túl sok tisztséget töltök be, mivel alpolgármester, a városi szervezet elnöke, és frakcióvezető is vagyok” – fogalmazott a politikus, aki szerint e döntésből hátránya nem születik, sőt ha többen dolgoznak, a munka is megoszlik.

A frakcióvezető feladatai közé tartozik például a testület üléseinek összehívása, a szükséges dokumentációk begyűjtése, amennyiben szükséges, a megfelelő szakember meghívása a frakció üléseire.








EZT OLVASTA MÁR?

X