A EMNT és az EMNP is aláírásgyűjtést tervez a kvótát ellenző Fidesz-petícióhoz


-A A+

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös felhívásban kéri az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz - jelentette be Tőkés László EMNT-elnök és Szilágyi Zsolt EMNP-elnök egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Tőkés László emlékeztetett arra, hogy a Fidesz petíciójának az a címe: Védjük meg az országot. "Azt mondom, védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Romániát, és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért. Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között. Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni" - magyarázta Tőkés László.

A sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: az aláírásgyűjtés technikai részleteiről ezután döntenek. Később közlik, hogy miként írhatják alá a Fidesz-petíciót az erdélyi magyarok.

Tőkés László meghatónak tartotta a visegrádi szövetség országainak a szolidaritását a bevándorlás ügyében. Úgy vélte, a román-magyar viszony is az együttműködés, a szolidaritás felé mutat azután, hogy Victor Ponta lemondott miniszterelnök "a vádlottak padján várja sorsa beteljesedését", és Áder János elnök a múlt héten Bukarestben találkozott Klaus Johannis államfővel.

Tőkés László szerint az elmúlt időszakban jól alakult a nyugat-balkáni országok kapcsolatrendszere, és a horvátországi választások után várhatóan a horvát-magyar viszonyban is javulás várható. Úgy vélte, a volt szocialista országok együttműködése markáns irányvonalat jelez az európai politikában, amelynek a megjelenését csak üdvözölni lehet.

Szilágyi Zsolt felhívta a román döntéshozók figyelmét arra, hogy a Görögországból elindult több tízezres migránstömeg napokon belül eléri a kelet-közép-európai térséget, és félő, hogy Románia felé is migrációs útvonal épül ki. A pártelnök újra javasolta, hogy Románia is építsen kerítést a szerb-román zöldhatárra. 

Petíció a „modern kori invázió” ellen

Az aláírásgyújtés elindítását múlt szerdán jelentette be Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus szerint az illegális bevándorlók kötelező betelepítésére vonatkozó európai uniós kvóta értelmetlen, növeli a terrorfenyegetettséget és a bűnözést, ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, és semmilyen megoldást nem jelent "a modern kori invázióra".

A kvóták értelmetlenségét a frakcióvezető azzal magyarázta, hogy az Európába illegálisan bevándorlók alapvetően Németországba, Dániába, Svédországba jöttek, ezért "ezeket az embereket nem lehet itt tartani, csak akkor, ha valamilyen módon gondoskodunk az őrzésükről", ellenkező esetben "fittyet hányva az összes jogszabályra" visszatérnek az eredeti célországukba. Kósa Lajos azt is megjegyezte: Európában senkit sem kérdeztek meg arról, hozzájárul-e a kötelező betelepítéshez. Hozzátette, Magyarországot az fenyegeti, hogy - a magyarok megkérdezése nélkül - a következő öt évben egy Szegednyi embert kell befogadnia és letelepítenie.

Az aláírásgyűjtés elindítására a Fidesz elnöksége kérte a párt parlamenti frakcióját, amely az aktivistákra támaszkodva közterületeken és személyes megkeresésekkel gyűjti majd az aláírásokat, de tervezik, hogy később az interneten is lehessen csatlakozni hozzá - közölte Kósa Lajos, hozzátéve, hogy az év hátralévő részében igyekeznek minél több embert elérni. A tiltakozás eredményét pedig eljuttatják majd Brüsszelbe.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szombaton írta alá a petícióját - derült ki a kormányfő Facebook-oldalára feltöltött, Védjük meg az országot! című videóból.

A DK a menekültkvóták mellett kampányol. A Demokratikus Koalíció aláírásgyűjtést indít az Európai Unió által javasolt menekültkvóták támogatása mellett - közölte a párt ügyvezető alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Molnár Csaba azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök a kvóta elutasításával kisebbségben van, mert a magyar mellett csak a szlovák kormány megy szembe az erről szóló uniós döntéssel. Egyúttal utalt arra, a korábban általa is ismertetett, az Eurobarometer által készített őszi felmérésre, amely szerint a magyarországi megkérdezettek 74 százaléka egyetértett azzal, hogy "a menekültek elosztásáról uniós szinten kell dönteni, kötelező uniós kvóták alapján". Petíciójuk során ők is ehhez kérnek támogatást - közölte Molnár Csaba. Az EP-képviselő kijelentette: a kvótarendszer elutasítása azt eredményezheti, hogy több százezer menekültet toloncolnak vissza, míg elfogadása esetén csak néhány ezer embert kell befogadni.







EZT OLVASTA MÁR?

X