Felajánlották lemondásukat a Partiumi Keresztény Egyetem vezetői


-A A+

Felajánlotta lemondását a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) rektora és gazdasági igazgatója a felsőoktatási intézmény gazdálkodásában és pénzügyvitelében feltárt hiányosságok és szabálytalanságok miatt.

János Szabolcs és Berei Annamária felajánlott lemondásáról hétfőn tájékoztatta az MTI-t a nagyváradi egyetem irányítását ellátó alapítók tanácsa. A testület egyúttal elrendelte a korábban elindított belső kivizsgálások folytatását, és meghagyta a szenátusnak a súlyos helyzet rendezéséhez és megoldásához szükséges intézkedések megtételét.

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetem alapítói tanácsának elnöke egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy az intézmény tavalyi gazdálkodásában és pénzügyvitelében rendellenességek történtek, és az utóbbi években a tanintézet jelentős adósságokat halmozott fel.

A hiányosságok észlelése nyomán a felsőoktatásra szánt magyar állami támogatásokat kezelő Sapientia Alapítvány átvette a PKE pénzügyi tevékenységének az ellenőrzését, és ettől a tanévtől a magyar állami pénzeket csak az alapítvány jóváhagyásával költheti el a nagyváradi egyetem.

A PKE alapítói tanácsának hétfői közleménye szerint a rektor és a gazdasági igazgató az eddigi kivizsgálás, illetve az elkészített szakértői jelentés következtetései alapján a testülettel egyetértésben mondtak le tisztségükről. A tanács jelezte, elengedhetetlenül fontosnak tartja egy új pénzügyi és gazdasági terv kidolgozását, a Sapientia Alapítvánnyal kötött megállapodás következetes végrehajtását és az egyetem fenntartójával való szoros együttműködést.

Az alapítók tanácsa közölte, a PKE vezetésének a személyi kérdéseiről a rövidesen összeülő egyetemi szenátus hivatott dönteni.








EZT OLVASTA MÁR?

X