Ezt várja el az RMDSZ Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttől


-A A+

Az RMDSZ a magyar közösség számára fontos törvények alkalmazását és a román-magyar kapcsolatok javítását várja Dacian Cioloș miniszterelnök-jelölttől - mondta a magyar közmédiának nyilatkozva kedden Kelemen Hunor szövetségi elnök.

Brüsszeli mandátuma előtt 2007-2008-ban Cioloș egy évig a bukaresti mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcát vezette egy olyan kormányban, amelyben az RMDSZ is részt vett. Kelemen Hunor elmondta: közös kormányzásuk idején kiváló szakemberként ismerte meg Cioloșt, aki később uniós biztosként is bebizonyította, hogy átlátja és egyben tudja tartani a komplikált, sok érdeket jelentő rendszereket. Felidézte, már az RMDSZ szombati tanácskozása alkalmával úgy nyilatkozott, hogy a leendő technokrata miniszterelnöknek egy "Cioloș-típusú" szakmai múlttal rendelkező hiteles embernek kellene lennie.

Az RMDSZ azonban nem kíván látatlanban parlamenti támogatást ígérni Cioloșnak, hanem - egy hamarosan sorra kerülő találkozón - meg akarják ismerni elképzeléseit, közvetíteni akarják felé a magyar közösség igényeit. Kelemen Hunor a marosvásárhelyi magyar orvosképzés intézményi önállóságát és az anyanyelvhasználatot szabályozó törvények alkalmazását említette példaként. Hozzátette: az új kormány legsürgősebb feladata a jövő évi költségvetés kidolgozása lesz, és az RMDSZ elvárja, hogy a büdzsében a magyar közösség igényei is megjelenjenek.

"A román-magyar kapcsolatokat most már ideje lenne megpróbálni helyre tenni, javítani, hiszen ezt nagyon elrontotta a Ponta-kormány utolsó egy esztendejében" - vázolta a magyar közösség másik prioritását az RMDSZ elnöke.Kelemen Hunor kifejtette: nem vitás, hogy Dacian Cioloș kormánya megkapja a bizalmat a parlamenttől, csak az a kérdés, hogy azt követően milyen viszonyt tud kialakítani a pártokkal, mert ahhoz, hogy egy éven keresztül vezesse az országot, szüksége lesz a parlamenti támogatásra.

Az alkotmány szerint a miniszterelnök-jelöltnek tíz nap áll rendelkezésére, hogy az általa javasolt kormánynévsor és kormányprogram számára bizalmat kérjen a parlamenttől.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X