Kolozsváron próbálják korrigálni, amit Iliescu elrontott - V4+ infjúsági konferenciát szerveznek a városban


-A A+

Száz meghívott, nyolc ország, a cél pedig a kapcsolati tőke erősítése a közép-kelet-európai országok gazdasági és érdekképviseleti együttműködéséért - november 19-22. között Kolozsvár ad otthont a 2. Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferenciának.

A kolozsvári beharangozó sajtótájékoztatón a MIÉRT elnöke, Antal Lóránt elmondta, a rendezvény nagyszerű alkalmat nyújt arra, hogy Románia további együttműködéseket alakítson ki a V4-gyel, hogy "jóvátegye" azt, amit annak idején Ion Iliescu elrontott: történetesen, hogy a bányászjárás és a fekete március miatt Románia nem csatlakozhatott a visegrádi országok csoportjához. A konferencián, amelynek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem ad otthon, olyan ország képviselői vesznek részt, mint Lengyelország, Csehország, Szlovénia, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország, Szerbia, Románia.

A meghívottak között pedig Sógor Csaba, Winkler Gyula EP-képviselők, Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Koalíció pártjának volt elnöke, EP-képviselő, Deutsch Tamás EP-képviselő, Jíri Sneider biztonságpolitikai szakértő, Petr Gajduseka, a cseh kormány kül- és biztonságpolitikai államtitkára, Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, Horváth Anna alpolgármester és a PNL ifjúsági szervezetének képviselői is szerepel.

A konferencia központi tematikája a közép-kelet-európai identitás és együttműködés. A konferencia végén a résztvevők zárónyilatkozatot fogadnak el.

Miért pont Kolozsvár?

Talpas Botond, a MIÉRT külügyi kabinetének fő koordinátora arra a kérdésre válaszolt, hogy miért Kolozsvár ad otthont a YEEP (EPP hivatalos ifjúsági szervezete) területi rendezvényének: a konferenciát szervező MIÉRT (valamint a Fidelitas), amely 2013-ban lett a YEPP teljes körű tagja, bebizonyította, hogy konstruktívan részt vesz a YEPP munkájában, másrészt Kolozsvár az Európai Ifjúsági Főváros cím elnyerésével bizonyított.

Talpas Botond felhívta arra is a figyelmet, hogy azokban az országokban, ahol az ifjúság számára konferenciákat szerveznek, sokkal közvetlenebb, nyitottabb az együttműködés a politikai vezetők, intézmények között, az fiatalok sokkal könnyebben bekapcsolódnak a közéletbe, vállalnak politikai szerepet.

Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szintén az ifjúság számára nyújtott lehetőségek fontosságát emelte ki. Elmondta, a Kárpát-medence országait egyenlő mértékben sújtja a fiatalok elvándorlása, éppen ezért közös cél egy olyan jövőkép felmutatása, amely a fiatalokat itthon tartja. A konferencia pedig nagyszerű lehetőség erre - magyarázta az alpolgármester.

Hozzátette, azzal, hogy Kolozsvár elnyerte az ifjúsági főváros címét, csodák nem történtek, de az ifjúsági szervezetek és az önkormányzat viszonya gyökeresen megváltozott. A két éves folyamat tapasztalatait pedig érdemes követendő példaként megosztani másokkal is - jegyezte meg Horváth Anna.

Az alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, Kolozsváron pattant ki annak ötlete, hogy a főváros-projekt sikereit látva minden évben osszák ki Románia ifjúsági fővárosa címet, amely központi támogatásokkal is járna. Az ötletet az ifjúsági és sportminisztériumban is pozitívan fogadták, a kormányváltás miatt viszont egyelőre nem tudni, megvalósul-e.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X