Az RMDSZ megszavazza a Cioloș-kormány beiktatását


-A A+

A RMDSZ megszavazza kedden Dacian Cioloș szakértői kormányának beiktatását a parlamentben, a továbbiakban azonban a konkrét törvénytervezetekről tovább akar egyeztetni a kormány illetékeseivel - közölte Kelemen Hunor szövetségu elnök hétfőn, miután Cioloș bemutatta miniszterei listáját és kormányprogramját az RMDSZ-frakciónak.

Az RMDSZ-frakció ülésterméből távozó Cioloș arra az újságírói kérdésre, hogy mi a legsürgősebb teendő a kisebbségi jogok terén, Kelemen Hunorra hivatkozva a létező törvények alkalmazását jelölte meg. Úgy vélte: Romániának nagyon jó kisebbségvédelmi szabályozása van. Hozzátette: maga is prioritásnak tekinti a regionális fejlesztési programokat, amelyek a kisebbségek érdekeit is szolgálják.

Az RMDSZ elnöke szerint a választásokig hátralévő egy évben a Cioloș-kormány fontos reformokat indíthat el, akkor is, ha nem lesz ideje valamennyit véghezvinni. „Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy helyreálljon a polgárok bizalma, beleértve a magyar közösségét, a központi közigazgatásban" - szögezte le Kelemen Hunor.

Cioloș utóbb elmondta: törli a kormányprogramból a parlament és az önkormányzatok ötéves mandátumának bevezetésére vonatkozó célkitűzést. A kijelölt kormányfő arra hivatkozott, hogy a politikum megújulását követelő demonstrációk számos elképzelését próbálta beépíteni a programba, de a kritikák hatására belátta, hogy egy egyéves mandátummal rendelkező kabinetnek nincs esélye ilyen reformokat végrehajtani. 

A kormányprogramnak a választási törvény megváltoztatására irányuló célkitűzéseit korábban Kelemen Hunor is bírálta. Az RMDSZ elnöke a Maszolnak nyilatkozva megvalósíthatatlannak nevezte a polgármesterválasztás kétfordulóssá tételét, mivel egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a szavazást megelőző 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.

Kelemen Hunor egy másik nyilatkozatában úgy vélekedett: a Ciolos már biztosította kormánya parlamenti támogatását, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) valójában kormányon maradt azáltal, hogy Vasile Dâncu szociológust jelölte kormányfőhelyettesnek. Így a PSD ellenőrzése alatt marad a legnagyobb költségvetéssel rendelkező, a megyei prefektusi hivatalokat kézben tartó regionális fejlesztési minisztérium - értékelte az RMDSZ elnöke. Dancut Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasaként tartják számon.

Az új kormány beiktatásáról kedden szavaz a törvényhozás.








EZT OLVASTA MÁR?

X