Az ajtót leste Szőke Domokos alpolgármester a csíkszeredai tanácsülésen


-A A+

Mivel Antal Attila megbízott polgármester nem vett részt a pénteki csíkszeredai önkormányzati ülésen, jelen lehetett Szőke Domokos felfüggesztett alpolgármester. Másképp erre nem nyílt volna lehetősége, mivel az érvényben lévő törvényszéki korlátozás szerint „semmilyen formában” nem kommunikálhat Antal Attilával.

Elsőnek érkezett pénteken Szőke Domokos felfüggesztett alpolgármester a csíkszeredai városi tanács soros ülésére. Fél 12-kor belépett a „Ráduly Róbert Kálmán primar-polgármester” névtáblájú ülésterembe, és leült az ajtóval szemben.

„Ha belép valaki azok közül, akivel nem szabad kommunikálnom, innen meglátom, és nekem kell akkor elmennem” – magyarázta. Ez az első alkalom a júniusi felfüggesztése óta, amióta a harmadik mandátumát töltő alpolgármester részt is tudott végig venni a tanácsülésen – viszont nem az első, amikor megpróbálta megtenni. A szeptemberi ülésre ugyanis beült, ám Antal Attila megbízott polgármester megérkezésekor kénytelen volt távozni.

Antal ugyanis egyike azon 5 személynek a csíkszeredai városháza munkatársainak névjegyzékéből, akikkel nem szabad – a tiltás megfogalmazása szerint: semmilyen formában – kommunikálnia.

Míg a teremben tartózkodott, a további négy érintett személy közül senki nem nyitott be, így Szőke Domokos végig aktívan részt vehetett az ülésen, szavazott, és több napirendhez hozzá is szólt. Mint megtudtuk, a szakbizottsági üléseken is rendszeresen részt vesz.

Szőke Domokos az ellene elindult eljárás elején is azt nyilatkozta a sajtónak: ártatlan, és dolgozni szeretne, ezért reméli, mielőbb folytatni tudja a városért a munkáját.








EZT OLVASTA MÁR?

X