Kiterjesztik Székelyföldre a Beke István melletti tüntetéseket


-A A+

Keddtől Sepsiszentgyörgyre is kiterjesztik a Kézdivásárhelyen öt napja zajló szimpátiatüntetés-sorozatot, amelynek résztvevői szabadságot követelnek a merényletkísérlet gyanújával őrizetbe vett Beke Istvánnak, tiltakoznak a hatósági túlkapások és a román sajtó elfogultsága ellen.

Sepsiszentgyörgyön kedden délután 4 órára, a főtérre hívják a tüntetőket, és a tervek szerint az akciót minden nap megismétlik, amíg az ügy igazságosan megoldódik – közölte Bedő Zoltán. Az utcai megmozdulást szervező közíró a Maszolnak elmondta: az önkormányzathoz benyújtotta a tiltakozó akció engedélyezésére vonatkozó kérést. E szerint a résztvevők naponta 16 órakor találkoznak a város új főterén, onnan átvonulnak a rendőrség és Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Körösi Csoma Sándor utcai székháza elé, majd tovább vonulnak a Kovászna megyei törvényszék és a bíróság Kriza János utcai épülete elé és visszatérnek a főtérre. Bedő Zoltán Facebookon tette közzé felhívását, amelyben arra buzdítja a Beke Istvánnal szolidarizálókat, hogy Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy mellett más székelyföldi városokban is vonuljanak utcára naponta mindaddig, amíg Beke Istvánt szabadon nem engedik.

„Becsületünkbe gázolnak”

„Napok óta folyamatosan a becsületünkbe gázolnak az országos televízióadók segítségével! Megalázták, elhurcolták, majd hamis vádak alapján vizsgálati fogságba helyezték nemzeti közösségünk egyik tagját!”, írja felhívásában Bedő Zoltán, aki szerint „ma rajta, de holnap már rajtad lehet a sor, mert a zsarnokság nem ismer korlátokat. ... Különben is, az a közösség, amelyik a saját tagjait nem tudja megvédeni, óhatatlanul elvész a történelem viharában”, írja a közösségi oldalon.

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) bejelentette, hogy kedden 11 és 17 óra között a sepsiszentgyörgyi központi parkban, a Mikó Imre szobor előtt gyűjtést szervez a kézdivásárhelyi Beke István perköltségeinek fedezése és hazahozatalának érdekében. A felkínált adományokat a HPress standjainál elhelyezett gyűjtődobozokban is el lehet helyezni. Felhívásukban arra kérik a sepsiszentgyörgyieket, hogy segítsenek és közös összefogással érjék el azt, hogy Beke István családi körben tölthesse a karácsonyt, és így a kézdivásárhelyieknek is legyen igazi örömben és megnyugvásban részük a szeretet ünnepén.

A bukaresti táblabíróság múlt kedden harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet előkészítésével gyanúsított meg. A romániai szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi robbantani akart a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves férfinál tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak.







EZT OLVASTA MÁR?

X