Corlățean: Románia modell a kisebbségi kérdésekben


-A A+

Megerősítette és tartalommal töltötte meg a román-magyar kétoldalú kapcsolatokat a Románia és Magyarország által tíz évvel ezelőtt aláírt stratégiai partnerségi nyilatkozat - olvasható a román külügyminisztérium csütörtöki közleményében, amelyet abból az alkalomból adta ki, hogy tíz évvel ezelőtt született meg a két ország között a stratégiai partnerségről szóló nyilatkozat.

Titus Corlățean külügyminiszter szerint a két ország szoros, pragmatikus viszonyt épített ki egymással, amely a párbeszéden és az együttműködésen alapszik. A dokumentum felidézi, hogy Románia számára Magyarország volt az első állam, amellyel kialakította az együttes román-magyar kormányülések gyakorlatát. Emlékeztetnek, hogy az eddig megtartott négy ilyen kormányülésen számos közös megállapodás született.Titus Corlatean

A két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt tíz évben a hétszeresére növekedtek, így 2011 végén Magyarország Románia harmadik legfontosabb kereskedelmi partnere volt. A két ország közötti különleges kapcsolatot bizonyítja az is - olvasható a közleményben -, hogy Romániában 11 500 magyar tőkéjű vállalat van, míg Magyarországon több mint 6 ezer román tőkéjű cég működik.

A közlemény aláhúzza a romániai magyar kisebbségnek a román társadalom stabilitásának biztosítása és fejlődésében játszott szerepét, és megállapítja, hogy Románia a többség-kisebbség viszonyában fokozatosan "a legmagasabb európai szabványoknak megfelelő igazi európai modellt" teremtett. A román külügy reményének adott hangot, hogy sikerül előrelépni  - a nemzeti kisebbségek ügyét tárgyaló vegyes bizottságban  is - a magyarországi román kisebbség nyelvi, kulturális és etnikai önazonossága megőrzésének kérdésében. 

Magyarország és Románia 2002. november 29-én írta alá Budapesten a stratégiai partnerségről és együttműködésről szóló nyilatkozatot.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X