Románia és Lengyelország a NATO-jelenlét erősítését szorgalmazza


-A A+

Meg kell erősíteni a NATO kizárólag védelmi jellegű jelenlétét a térségben - összegezte Lazăr Comănescu külügyminiszter, miután lengyel kollégájával, Witold Waszczykowskival folytatott megbeszélést hétfőn Bukarestben.

Közös sajtótájékoztatójuk alkalmával a román diplomácia vezetője felidézte, hogy a novemberben Bukarestben megrendezett regionális NATO-csúcson is erről az igényről fogadott el közös nyilatokzatot kilenc közép-kelet-európai ország államfője.

Waszczykowski bukaresti hivatalos látogatásán aláírták a lengyel-román stratégiai partnerség következő öt évre szóló, 2020-ig terjedő akciótervét.

Bukaresti elemzők szerint az ukrán válság és az amerikai rakétapajzs befogadása miatt  felértékelődött az utóbbi években Románia és Lengyelország geostratégiai jelentősége a NATO keleti szárnyán.

 A két ország közötti kapcsolatok élénkülését jelzi, hogy másfél hónapja Andrzej Duda lengyel államfő is hivatalos látogatást tett Bukarestben, és Klaus Johannis elnökkel közösen vállalta a jövő évi varsói NATO-csúcsot megelőző kelet-közép-európai regionális államfői találkozó társszervezői szerepét. A regionális csúcson a résztvevő kilenc ország vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazták a szövetség keleti tagországaiban, "azokon a pontokon, ahol az szükséges". A novemberi közös nyilatkozat a biztonság oszthatatlanságát, a NATO szolidaritását és kohézióját hangsúlyozta, rámutatva, hogy a szövetségnek egységesen kell fellépnie mind a keleti, mind a déli biztonsági kockázatokkal szemben, és folytatnia kell a "nyitott kapuk" sikeresnek bizonyult politikáját. Azóta Montenegró megkapta a hivatalos meghívót a csatlakozásra a NATO-hoz.








EZT OLVASTA MÁR?

X