Létrehozza Székelyföld külügyi szolgálatát az SZNT


-A A+

Székelyföld külügyi szolgálatának létrehozásáról és a Székelyföldi önkormányzati nagygyűlés összehívásának kezdeményezéséről döntött marosvásárhelyi ülésén a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).

A külügyi szolgálat létrehozásáról szóló határozatot egyhangúlag megszavazta az SZNT. A határozat szerint a szolgálat célja, hogy a Székelyföld területi autonómiájára vonatkozó akaratot és Székelyföld regionális érdekeit nemzetközi fórumokon, illetve a világ más országaiban folyamatosan megjelenítse és képviselje.

A külügyi szolgálat jogi személyiség nélküli, nonprofit szervezetként jön létre a székelyföldi önkormányzatok és a célt támogató magyar szervezetek bevonásával. Működési szabályzatát az SZNT állandó bizottsága dolgozza ki, vezetőjét az elnök javaslatára az állandó bizottság nevezi ki.izsak

A határozat elfogadása Izsák Balázs elnöki beszámolója után történt. Az elnök elmondta, az elmúlt időszak az SZNT nemzetközi kapcsolatainak az építéséről szólt. Kijelentette, túl kell lépni azon a hiedelmen, hogy a székelység csak önmagára van utalva. "Mindig számíthatunk más közösségekre is a kölcsönös szolidaritás alapján" - jelentette ki az elnök. Hozzátette, ehhez a székelységnek is szolidárisak kell lennie a hasonló helyzetben levő európai nemzeti közösségekkel.

Az SZNT határozatban jelentette ki, elfogadja és támogatja az Európai Unió belső bővítésének gondolatát, akár új, független államok megjelenését is. Álláspontja szerint a folyamatnak ki kell terjednie az önrendelkezésre törekvő közösségek elismerésére, és a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók európai szintű védelmére is.szekely

Az SZNT ellenszavazat nélkül fogadta el azt a határozatot, amely kezdeményezi a székelyföldi önkormányzatok nagygyűlésének összehívását. A határozat szerint az önkormányzati nagygyűlést 2013 első negyedévében kellene megtartani, és azután évente újra össze kellene hívni.

Az SZNT közölte: pártállástól függetlenül számít a székelyföldi önkormányzati képviselőkre és polgármesterekre. Tudatatta azt is: elvárja a nagygyűléstől, hogy kiemelt fontosságú témaként kezelje az ország tervezett közigazgatási átszervezését, és határozza meg, milyen lépéseket tegyenek az érintett önkormányzatok azért, hogy Székelyföld az átalakítás nyertese legyen. Hasonlóképpen elvárja, hogy nagygyűlés arról is döntsön: milyen lépéseket fog tenni abban az esetben, ha a központi hatalom megpróbálja figyelmen kívül hagyni a székely tanács akaratát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X