"A magyar szavazókat nem lehet félrevezetni"


-A A+

„Amikor racionálisan elmagyarázzuk az embereknek az alternatív küszöb intézményét, akkor már fel sem merül bennük, hogy a 6:3 alapján két magyar szervezetnek is sikerülhet bejutnia a parlamentbe” – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Kelemen Hunor szövetségi elnök, akit a kampányról és a választások utáni időszakról kérdeztünk.

Nem vagyunk még a kampány végén, de összességében milyennek látja a magyar-magyar verseny eddigi hangulatát? Negatívabb a kampány, mint amire számított?

Pozitívnak nem nevezhetném az EMNP kampányát. Ám számomra biztató az emberek reakciója. Képmutatás lenne, ha azt mondanám, hogy az RMDSZ rendezvényeire eljárnak a néppárti szimpatizánsok, ám MPP-szimpatizánsok igen. A héten Gyergyócsomafalván is voltam, ahol van egy erős MPP-s mag, és teljesen normálisan el tudtam beszélgetni velük, nem éreztem egy percig sem, hogy lenne valami feszültség közöttünk. Mindenki azért aggódik, hogy mi fog történni. Nem lehet nem odafigyelni azokra az aggodalmakra, hogy be fogunk-e jutni a parlamentbe.hunor1

A zilahi SZKT-n fogalmazta meg azt az üzenetet, hogy az RMDSZ-nek nem kell foglalkoznia az EMNP-vel a kampányban. Mennyire sikerült ehhez tartaniuk magukat a jelölteknek?

Volt, akinek sikerült, volt, akinek nem. Olyan helyzetek is adódtak, hogy nem lehetett az alaptalan vádaskodást, támadást teljes mértékben válasz nélkül hagyni. Az alapállás valóban az volt, hogy nem foglalkozunk a választási ellenfelekkel, de olyan helyzetek alakultak ki, amikor a jelöltjeink kénytelenek voltak reagálni.

Az EMNP az alternatív küszöbre alapozza a kampányát. Mivel próbálta ezt ellensúlyozni ezt az RMDSZ?

Az a tapasztalatom, hogy az emberekben zavart keltett az EMNP 6:3-as kampánya, nem értik ezt az egészet. Sokszor a politikusok sem mindig értik. De azt mondhatom, hogy amikor racionálisan elmagyarázzuk az embereknek az alternatív küszöb intézményét, akkor már megértik, és fel sem merül bennük, hogy a 6:3 alapján két magyar szervezetnek is sikerülhet bejutnia a parlamentbe. A magyar szavazók nagyon gyorsan megértik a matematikát, nem lehet félrevezetni őket.

Érzékelhetően nagyobb hangsúlyt fektetett az RMDSZ a door to door kampányra, az emberekkel való személyes találkozókra, mint négy évvel ezelőtt. Miért ez a stratégiaváltás?

Ha csak az én 2004-es és 2009-es elnökválasztási kampányomat nézzük, egyértelműen látszik, hogy az RMDSZ-ben már meghonosult személyes találkozókra alapozó kampány. Azért tesszük ezt, mert úgy véljük, el kell menni az emberekhez. Már nem lehet visszahozni a kilencvenes évekre jellemző állapotokat, amikor egy-egy politikusi fórumra több százan jelentek meg a településeken. Ebben a kampányban azt tettük, hogy olyan helyeken is nagyobb figyelmet fordítottunk a személyes találkozókra, ahol ez eddig kevésbé volt jellemző.hunor2

Milyen az RMDSZ-jelöltek fogadtatása ezeken a személyes találkozókon?

Tapasztalatom az, hogy ha meg is fogalmaznak kritikákat, az emberek nem utasítják el, hogy szóba álljanak a politikussal.

Melyek a leggyakrabban elhangzó kritikák?

Ez a régióktól is függ, illetve attól, hogy éppen kihez kopogtatunk be. Ha például nyugdíjashoz, akkor rendszerint az alacsony nyugdíjra vonatkozik a bírálata. Ha gazdához, akkor a területalapú támogatáshoz kapcsolódik az elégedetlensége, ezt kéri számon.

Sepsiszentgyörgyön autonómiatüntetést szervezett az EMNP, amelyen az RMDSZ helyi politikusai is részt vettek. Támogatta-e részvételüket ezen a rendezvényen?

Az EMNP vezetői azt mondták, hogy az autonómiát nem szabad kampánycéloknak alárendelni. Kampányolással vádoltak bennünket, amikor programunkba az autonómiát bevettük. Ehhez képest a kampány kellős közepén tüntetést szerveztek Sepsiszentgyörgyön az autonómiáért. Az autonómia bennünket nem oszt meg. Nincsen az autonómiával kapcsolatosan közöttünk a célt illetően semmiféle vita. Ezért a háromszéki RMDSZ-es kollégák ott voltak a tüntetésen. Nem tülekedtek a színpadra, de jelenlétükkel kifejezték az autonómiára irányuló akaratukat. Az RMDSZ szimpatizánsai is nagyon nagy számban jelen voltak a rendezvényen. Meg merem kockáztatni azt a kijelentést is, hogy ha mi nem biztatjuk a sepsiszentgyörgyi választóinkat a részvételre, akkor Tőkés László és Toró T. Tibor utólag magyarázkodhatott volna, mert nem lett volna kinek beszédet tartaniuk. Mi rengeteg rendezvényt szerveztünk az elmúlt esztendőkben, s tudjuk, hogy milyen nehéz tömegeket vonzani az ilyen eseményekre. Szerintem ezt a tüntetést rosszul vezették föl, rossz üzeneteket fogalmaztak meg, rossz hangulata volt ennek a demonstrációnak. Legalábbis ezt szűrtem le abból, amit a médiában láttam vagy a kollégák elmeséltek. Ám ez legyen azoknak a problémája, akik ezt a kampányrendezvényt szervezték.hunor3

Nem hiányoztak a nacionalista kirohanások ebben a kampányban sem. Crin Antonescu, az USL liberális társelnöke előbb úgy fogalmazott, legszívesebben kizárná az RMDSZ-t a parlamentből, majd a közös kormányzás lehetőségéről beszélt. Melyik Antonescunak hisz?

Ezeket a nyilatkozatokat inkább a kampány után szeretném értékelni. Most azért sem akarok különösebben ezzel foglalkozni, mert kampányok alatt román politikusok részéről hallottunk ilyet is, olyat is. Ilyen szempontból nincs is különbség a román politikusok között. Annak idején Emil Boc kampányban a Bibliára esküdött, hogy a magyarokkal soha nem fog szövetkezni, utána pedig együtt kormányzott az RMDSZ-szel.

Az államfő is erőteljesen bekapcsolódott a kampányba. Ezt hogy kommentálja?

Határozott álláspontom az, hogy a parlamenti választási kampányban nem az államelnökkel kell foglalkoznunk, nem az államfő az ellenfelünk, nem hinném, hogy Traian Băsescu furcsa nyilatkozataival nekünk kellene foglalkozni. Mi ebbe nem kívánunk bekapcsolódni, a szövetség politikusait is arra kérem, hogy a választási kampányban ne foglalkozzanak ezekkel a kijelentésekkel. Nem tartom szerencsésnek, hogy az elnök a kampány alatt mindenkit bírál. Nyilván, az államfőt érték olyan támadások, amelyekre válaszolni kívánt. Államelnökként azonban többet kellene tudnia tűrni, mint más politikusoknak.

Korábban azt nyilatkozta, elkerülhetetlen tartja két-három mandátum elvesztését az EMNP indulása miatt. Mekkora lenne az a veszteség, amire RMDSZ elnökként azt mondaná: a körülményeket tekintve ez még belefér?

Nem akarok a választások előtt néhány nappal ilyen spekulációkba bonyolódni. Az biztos, hogy az EMNP indulása a szóványmandátumok esetében veszteségeket okozhat.

Gondolom, a választások előtt arról sem szívesen nyilatkozik, milyennek látja az RMDSZ kormányra jutásának esélyeit. Azt azonban megkérdezném: el tudja azt képzelni, hogy együtt kormányozzanak a Dan Diaconescu Néppártal?

Kizártnak tartom a közös kormányzást Diaconescu pártjával, erre még gondolni sem akarok. A PP-DD egy nagyon képlékeny alakulat, azt sem lehet tudni, kik a tagjai, honnan jöttek, hol kötnek majd ki. Nem érezzük sem a lehetőségét sem a szükségét annak, hogy mi bármiről is tárgyaljunk Diaconescuékkal.

Annak látja-e a realitását, hogy a Szociál-Liberális Szövetség kétharmadot szerezzen a parlamentben?

Annak van nagy esélye, hogy az USL meggyőző eredménnyel megnyerje a választásokat, ám a kétharmadot túlzásnak tartom.hunor5

A kolozsvári Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhelyben tartott előadása után tett egy utalást arra, hogy a következő esztendőben befogadóbbá válik az RMDSZ. Tudna erről bővebben beszélni?

Egy hallgatói kérdésre válaszoltam ezen a rendezvényen. Azt mondtam: a választások után ismét lehetőség lesz arra, hogy az RMDSZ a kapukat tárva-nyitva tartva az egység megteremtésén fáradozzon, a befogadásra irányuló lépéseket tegyen. Viszonyt nem vagyunk gyermekek. A választások előtti időszak nem alkalmas ilyen gesztusok megtételére. Ám azt én továbbra is komolyan gondolom és mondom, hogy a választások után az RMDSZ továbbra is azt fogja mondani: várjuk azokat, akiknek társadalmi támogatottsága van, keressük a minél erősebb, egységesebb szövetség létrehozásának lehetőségét, és úgy hiszem, meg lehet majd találni ennek a formáját.

Szintén Kolozsváron beszélt arról, hogy idén lezárult egy ciklus, a NATO- és az EU-csatlakozás után Románia számára nincsenek olyan nagy célok, amelyeket követnie kellene, új kihívások nélkül maradt. Melyek lehetnek az új célok és kihívások?

Ebben a pillanatban a legfontosabb annak a felismerése, ami ebben a társadalomban nem működik. Alapos alkotmányreformra és az állam működésének olyan fajta újragondolására van szükség, amely a történelmi régiókat a döntéshozatal jelentős szereplőjévé emeli. Át kell gondolni a szuverenitás kérdését, és fel kell készülni arra, hogy előbb utóbb szorosabbá válik az együttműködés az uniós tagállamok között. Ezeket a kérdéseket kell Romániának átgondolnia. A NATO és az EU-csatlakozás elérése után annak az alkalmazkodási periódusnak az elején állunk, amely az európai uniós értékeknek a megszilárdítását is jelenti. A politikai célt, a csatlakozást sikerült megtenni. Ám látnunk kell, hogy gazdasági szempontból, a demokrácia értékeinek elsajátítása szempontjából, szociális szempontból az EU átlaga alatt vagyunk.

(Az interjú teljes terjedelmében az Erdélyi Riport következő lapszámában olvasható.)








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X