RMDSZ-jelöltállítás: sok még a kérdőjel Székelyföldön


-A A+

Mint a Hargita, Kovászna és Maros megyei összeállításunkból kiderül, a magyar többségű települések zömében márciusban és április elején zajlik le a jelöltek kiválasztása az RMDSZ-ben, jelenleg ennek módozatáról döntenek a helyi és a területi szervezetek. Marosvásárhelyen már ismert a jelölt neve, Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában még kérdéses Antal Árpád, illetve Ráduly Róbert indulása. A jelöltállítások végső határideje április 17. 

Csíkszeredában Ráduly Róbert indulása még kérdéses

Hargita megyében talán Csíkszeredában előzik meg a legnagyobb várakozások az RMDSZ jelöltállítását az önkormányzati választásokra. Becsületbeli lemondása után Ráduly Róbert eddigi polgármester még népszerűbb lett a városban, de az ellene zajló bűnvádi per miatt kérdéses, hogy próbálkozik-e újabb mandátummal. Ráduly az RMDSZ felső vezetésének támogatását is élvezi, döntését azonban még nem jelentette be.

A csíkszeredai RMDSZ Városi Küldöttek Tanácsa csütörtökön úgy határozott, hogy egyfordulós, állóurnás előválasztást tartanak április 10-én. Füleki Zoltán, a városi RMDSZ elnöke lapunknak elmondta, az ártatlanság vélelme alapján természetesen Ráduly Róbert is indulhat az előválasztáson. A jelentkezőket a szervezet a jelöltállítás módszertanának elfogadása után várja.

Mint korábban írtunk róla, Székelyudvarhelyen a városi szervezet szintén előválasztáson döntene az RMDSZ jelöltjéről valamikor március folyamán. A pontos időpontot január 20-án rögzíti az udvarhelyszéki szervezet. A területi RMDSZ ekkor dönt arról is, hogy nem RMDSZ-tagok részt vehetnek-e majd az előválasztáson. Ez Arros Orsolya jelöltaspiráns kérése volt, és a jelek szerint támogatja Bunta Levente polgármester is. Az már most borítékolható, hogy az Arros-Bunta párharc győztese lesz majd az RMDSZ polgármesterjelöltje.

Székelykeresztúron a helyi szervezet választmánya dönt a polgármesterjelöltről és a tanácsosjelöltekről. A jelöltlistát utólag jóvá kell hagynia az udvarhelyszéki szervezetnek is. Dátumokról még nem határoztak – tudtuk meg Rafai Emil polgármestertől, helyi RMDSZ-elnöktől. Az elöljáró elmondta, „nagy valószínűséggel vállalja” az újabb mandátumot. Mint megtudtuk, egyelőre ellenjelöltje még nincs a szervezetben, de ha lesz, akkor is a választmány dönti el, kit jelöl közülük.

A gyergyószentmiklósi városi RMDSZ-szervezet január végéig dönt még a jelölés módjáról. „Egyelőre annyi kezd nyilvánvaló lenni, hogy az előválasztást a többség nem tartja megfelelő formának” – fogalmazott megkeresésünkre Bajkó László városik alelnök. Közlése szerint a városi szervezetnek határozott szándéka polgármesterjelöltet állítani, és „konkrét elképzelése is van a nevesítést illetően”, de nem árult el részleteket.

Mint ismeretes, Gyergyószentmiklóson 2008-ban és 2014-ben az MPP nyerte a választásokat, 2015 januárjától azonban az ellene zajló bűnvádi eljárás miatt nem gyakorolhatja hatáskörét Mezei János polgármester. Az elöljáró még nem jelentette be, hogy vállalna-e újabb mandátumát, de élvezi pártja támogatását.

Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád döntésére várnak

Az RMDSZ háromszéki szervezete március végéig véglegesíti jelöltjeinek listáját, tájékoztatta lapunkat Tamás Sándor. A szervezet elnöke szerint a megyében már az ősszel elkezdték az egyeztetéseket, és legtöbb helyen már tudni lehet ki a jelölt.

A polgármesterjelöltekről a helyi választmányok javaslata alapján a Kovászna megyei szervezet Állandó Tanácsa, a tanácsosi listáról a helyi RMDSZ-szervezetek döntenek. Tamás Sándor közölte: neveket és pontos számokat egyelőre nem tud mondani, de a jelenlegi polgármesterek 50-80 százaléka várhatóan újra indul az idei önkormányzati választásokon.

Tamás Sándor elmondta, Kovászna megye négy városában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton olyan polgármesterjelölteket indítanak, akik a szövetség felmérései szerint esélyesek a tisztségre, és a lakosság is pozitívan viszonyul hozzájuk. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy „az egyik város élén váltás körvonalazódik”, mondta Tamás Sándor, de nem árult el erről részleteket.

Az RMDSZ háromszéki elnöke arra is rámutatott, hogy a megyében vannak polgármesterek, akik 1990-óta tisztségben vannak és támogatottságuk továbbra is nagyon erős, ezért a bodoki és csernátoni elöljárók idén 26 év után ismét újrázhatnak.

Megtudtuk, ahol szükséges és lehetséges, ott helyi koalíciókat kötnek, elsősorban az MPP-vel, mivel az EMNP országos és megyei szinten is elutasította a felkérést, hogy tegyék félre a sértődöttséget és lépjenek fel együtt „a nemzeti ügy” mellett.  Tamás azonban rámutatott, hogy Zabolán hármas – RMDSZ-MPP-EMNP – együttműködés körvonalazódik, így az RMDSZ többségű tanács az év végén egy MPP-s tanácsost választott alpolgármesternek, és őt fogják polgármesterjelöltként támogatni. 

Emellett Gelencén a helyi RMDSZ a jelenlegi MPP-s polgármestert támogatja és a helyi RMDSZ-elnököt szeretnék alpolgármesternek, a tanácsos listát is az MPP-vel közösen állítják össze.

Ismert, hogy Sepsiszentgyörgy jelenlegi polgármestere könnyedén új mandátumot szerezne, ha indulna a választásokon, de Antal Árpád egyelőre visszavonulását fontolgatja.

Szászrégenben Nagy András újra esélyes

Maros megyében több településen is állóurnás előválasztást szerveznek, míg máshol közgyűlés keretében döntenek a jelöltekről, tájékoztatott Brassai Zsombor megyei RMDSZ-elnök. „Én tulajdonképpen a helyi opciókat támogatom, ha bevált, hagyománya van egy állítási módszernek, úgy gondolom, nem kell felülírni, a lényeg az, hogy a közösségnek az akarata tükröződjön a listákon” – fogalmazott a politikus.

Azt már tudni lehet, hogy nem indul Backamadarason Turbák Zoltán, vagy Mezőpanitban Bartha Mihály, aki már több választást megnyert, és Ádámos községben Sipos József sem akar indulni.

Szászrégenben Nagy Andrást támogatja az RMDSZ, akinek Brassai szerint jók a lehetőségei, és van remény is visszanyerni a polgármesteri széket. „Reméljük, nem fogja semmilyen ügy akadályozni Nagy Andrást abban, hogy induljon és abban is bízom, hogy a szászrégeni EMNP lesz olyan bölcs és nem fog ellene jelöltet állítani” – tette hozzá a megyei RMDSZ-elnök.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X