Kiss Sándor nem indul az önkormányzati választásokon


-A A+

Nem pályázik újabb megyei tanácsosi mandátumra a Bihar megyei RMDSZ elnöke, az önkormányzati testület alelnöke. Ezt Kiss Sándor a szervezet hétfő esti választmányi ülésén jelentette be, amelyen elfogadták a jelöltállítás megyei szabályzatát és ütemtervét.

Bihar megyében nem az RMDSZ elnöke vezeti a megyeitanácsos-jelöltek listáját – döntötte el hétfői ülésén a szervezet választmánya. Szabó Ödön ügyvezető elnök ezt azzal magyarázta, hogy a korrupcióval vádolt Kiss Sándor megyei RMDSZ-elnök fél éve bejelentette, nem vállalja az első helyet a jelöltlistán.

Kiss Sándor ezt követően közölte, hogy nem csak a lista első helye nem érdekli: egyáltalán nem kíván indulni az önkormányzati választáson. A Bihar megyei tanács jelenlegi alelnöke ugyanakkor kifogásolta a választmány döntésének bejelentését, szerinte ugyanis ezáltal gyengülnek az RMDSZ alkupozíciói a választások előtt.

A hétfőn elfogadott ütemterv szerint március 14-éig dönthetnek a helyi szervezetek arról, hogy milyen módszerrel választják ki a jelölteket. A polgármesteri, illetve a helyi és megyei tanácsi tisztségekre pályázóknak április 4-éig kell bejelenteniük a jelölési szándékukat, a megyeitanácsos-jelöltek rangsorolása április 8-án, a nagyváradi polgármester-jelölt kiválasztása és a helyi tanácsosok rangsorolása pedig április 15-én történik majd. A településeken a polgármester- és tanácsosjelöltek beszámoltatása és rangsorolása március 7.–április 17. között zajlik le Bihar megyében.

Több település is jelezte már, hogy álló- vagy mozgóurnás előválasztást szeretne, mások elektoros módszerrel választanak – közölte Szabó Ödön. Tájékoztatása szerint a következő hetekben felmérést is végeznek, amely segítheti majd a Megyei Állandó Tanács, illetve a helyi és megyei választmány döntéseiben.








EZT OLVASTA MÁR?

X