Kelemen–Szijjártó: kimozdultak a holtpontról a magyar-román kapcsolatok


-A A+

Sikerült kimozdítani a holtpontról a magyar-román kapcsolatokat – jelentette ki pénteken a Maszolnak Kelemen Hunor a magyar külügyminiszterrel tartott bukaresti találkozója után.

Az RMDSZ elnöke elmondta, az erdélyi magyarokat érintő összes kérdésről, többek között a kisebbségi jogokról, nyelvi jogok korlátozásáról, a törvények be nem tartásáról tárgyalt Szijjártó Péterrel. Beszéltek arról, hogy két választás lesz idén Romániában, és szóba került az intézményes jogok bővítése is. „Mi fontosnak tartjuk, hogy napirenden tartsuk ezeket a kérdéseket a román féllel, és nyilván nekünk az a jó, ha Budapest ezeket ismeri és támogatja” – magyarázta a politikus.

A román-magyar kapcsolatokról Kelemen Hunor a magyar külügyminiszternek elmondta: üdvözli Szijjártó Péter bukaresti látogatását, amelynek jelentőségét növeli, hogy nem csak román kollégájával, hanem a miniszterelnökkel és a szenátus elnökével is találkozik a román fővárosban. „A kapcsolatunk formalizálása nekünk érdekünk. Az nem érdekünk, hogy a két ország között feszült legyen a viszony. Ezt mi az elmúlt hónapokban folyamatosan mondtuk, és most úgy látom, sikerült kimozdulni a holtpontról” – mondta Kelemen Hunor.

A találkozón gazdasági kérdések is terítékre kerültek. Elhangzott, hogy újabb határátkelőket kellene megnyitni, a határ menti együttműködést erősíteni, a kereskedelmi kapcsolatokat mélyíteni. „Ez mindkét fél, így az erdélyi magyarságnak is érdeke” – szögezte le az RMDSZ elnöke.

Szijjártó Pétert a nap folyamán Lazăr Comănescu külügyminiszter, Călin Popescu Tăriceanu szenátusi házelnök és Dacian Cioloș miniszterelnök is fogadja.

Szijjártó újabb "Kölnöket" jósolt

A védtelenség, az európai tehetetlenség újabb "Kölnöket" fog szülni - figyelmeztetett Szijjártó Péter Bukarestben a bevándorlási válságra utalva, miután Lazăr Comănescu külügyminiszterrrel tárgyalt. Mint a külgazdasági és külügyminiszter mondta: a közös magyar és román álláspont az, hogy az EU külső határait meg kell védeni, de Európában ebben a tekintetben képmutató politika zajlik, és Európa jelenleg délről védtelen.

"Ha Görögország nem hajlandó teljesíteni a kötelezettségeit, akkor létre kell hozni egy másik védelmi vonalat Bulgária és Macedónia bevonásával, mert ha nem tudjuk megállítani a bevándorlási nyomást, amely Európára hárul, akkor majd lesz újabb Köln, meg tovább romlik a közbiztonság Európában, meg tovább nő a terrorfenyegetettség Európában" - figyelmeztetett a Szijjártó Péter.








EZT OLVASTA MÁR?

X