Bukarest továbbra is elutasítja magyar konzuli irodák nyitását Erdélyben


-A A+

A novemberi bukaresti kormányváltás után sem változott a román külügyminisztérium elutasító álláspontja a nagyváradi és marosvásárhelyi magyar konzuli iroda ügyében - írta kedden internetes kiadásában a Krónika című erdélyi magyar napilap. 

A Krónika Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pénteki bukaresti látogatásával kapcsolatban kereste meg a román külügyminisztériumot a konzuli irodákra vonatkozó kérdéssel. A lap kérésére a román külügyi tárca egymondatos választ küldött. „Ami Magyarország azon kérését illeti, miszerint két konzuli irodát nyitna Romániában, Nagyváradon, illetve Marosvásárhelyen, a román fél válaszát már 2014-ben közöltük” - idézte a lap a külügyi reagálást.

A Krónika emlékeztetett: a magyar kormány 2013 áprilisában kezdeményezte a nagyváradi és marosvásárhelyi konzuli iroda alapítását. A magyar külügyminisztérium 2014 júliusában jelentette be, hogy Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét.

A román külügyminisztérium akkor azt válaszolta a lap kérdésére: „Romániának szuverén joga, hogy ne fogadja el egy állam konzuli képviseletének bővítését a területén. (...) Magyarország már most jelentős konzuli képviselettel rendelkezik Romániában, és az államközi kapcsolatok terén érvényt kell szerezni a kölcsönösség és az arányosság elvének” - idézte a Krónika

A lap emlékeztet arra, hogy Bukarest a külhoni románoknak nyújtott állampolgárság apropóján is bővítette saját diplomáciai képviseleteinek számát. A Moldovai Köztársaságban például a chisinaui nagykövetség mellett főkonzulátust működtet Cahulon és Balti-ben, és nemrég nyitott konzuli irodát Ungheni-ben. 2014 októberében Bukarest azzal a kéréssel fordult az ukrán vezetéshez, hogy a már meglévő képviseletek mellett konzuli irodát nyitna a kárpátaljai Aknaszlatinán és Técsőn.

Magyarország a bukaresti nagykövetség mellett jelenleg Kolozsváron és Csíkszeredában működtet főkonzulátust Románia területén. A tervezett marosvásárhelyi konzuli iroda a csíkszeredai főkonzulátushoz tartozott volna, Maros és Szeben megyéből álló kerülettel, míg a nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári főkonzulátushoz tartozott volna, Bihar és Arad megyére kiterjesztett kerülettel.








EZT OLVASTA MÁR?

X