Engedélyezte a szenátus a Gabriel Oprea elleni eljárást
Nagy szavazattöbbséggel (102-30 arányban) támogatták szerdán a szenátorok, hogy a parlament járuljon hozzá a Gabriel Oprea elleni bűnvádi eljárás elkezdéséhez.
Mint ismert, a korrupcióellenes ügyészség azzal gyanúsítja a volt belügyminisztert, hogy többször törvénytelen módon rendőri felvezetéssel közlekedett mandátuma idején Bukarestben. Emellett a belügyminisztérium és a legfőbb ügyészség közti megállapodással lehetővé tette, hogy az ország főügyészét – szintén törvénytelenül – rendőrök kísérje útjaira.
A volt miniszter honatyák ellen a törvény szerint csak a parlament jóváhagyásával indulhat bűnvádi elájárás. Szerdán Gabriel Oprea maga is az eljárás engedélyezése mellett szavazott, és erre kérte szenátor társait is. Beszédében kifejtette, hogy nem követett el bűncselekményt, nem voltak privilégiumai, ugyanolyan feltételek mellett használt rendőri kíséretet, mint a korábbi belügyminiszterek.
Mint korábban írtuk, egy tavaly októberi halálos baleset után merült fel a gyanú, hogy Gabriel Oprea hivatali visszaélést elkövetve vesz rendszereden igénybe rendőri felvezetést. A tragédia október 20-án este történt, amikor a politikusnak utat nyitó motoros rendőr az esős időben egy bukaresti sugárúton a gázművek által ásott árokba csúszott és életét vesztette. A román lapok akkor azt írták, hogy Oprea egy állami intézmény székhelyéről tartott hazafelé, amikor a baleset történt.
A közlekedési törvény szerint csak az államfőnek, miniszterelnöknek és a parlamenti házelnöknek jár konvoj, miniszterek csak sürgős esetekben közlekedhetnek rendőri felvezetéssel. A Mediafax hírügynökség szerint viszont Oprea többször használ konvojt, mint az államfő és miniszterelnök együttvéve: a politikus állítólag 1607 alkalommal, az államfő 580 alkalommal, míg a miniszterelnök 814 alkalommal vett igénybe idén rendőri felvezetést.
A baleset után néhány nappal tüntetők ezrei vonultak utcára Bukarestben Opreát lemondását követelve. A DNA novemberben közölte, hogy átveszi a kormányfő-helyettes és belügyminiszter konvojában korábban történt halálos baleset kivizsgálását.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni