Inkább a választásokról, a kampányokról fog szólni ez az év, nem pedig nagy változásokról – véli Borbély László, az RMDSZ volt politikai elnöke. A képviselőház külügyi bizottságának elnökét kétrészes interjúnk első részében a Cioloş-kormány megalakulásának körülményeiről, mozgásteréről kérdeztük.

Február elején beszélgetünk. Van most helyzet Romániában politikai szempontból?

Mindig van, soha nem lehet azt mondani, hogy nincs valamilyen helyzet. Ami most a legaggasztóbb, és ami még nem volt a romániai politikában, az a technokrata kormány.

Teljesen előzménytelen?

Volt technokrata kormányfő, Mugur Isărescu például, egy rövid időszakra, de a kormánya nem volt technokrata kormány, létezett ugyanis egy bizonyos politikai többsége a parlamentben. Theodor Stolojan 1991-92-ben kormányfőként úgymond előkészítette a választásokat (az emlékezetes bányászjárás, Petre Romanék kizsuppolása után), de akkor is adott volt egy nagy többség a parlamentben, a Nemzeti Megmentési Fronté. Tehát nem az volt, ami most van. Miért mondom, hogy ami most van, sok szempontból nem jó? Az egyik az – és el is mondtuk erről a véleményünket, úgy látom, eléggé egyedül maradtunk vele, vagy legalábbis kevesen fogalmazták meg olyan világosan, mint az RMDSZ –, hogy mi támogatjuk ezt a technokrata kormányt. Ha egyszer van egy ilyen egyezség a pártok között, nem fogunk ellenében szavazni, ha bizalmat kell adni neki, lássuk hogy működik… De véleményünk szerint – és az utóbbi két és fél hónapban sajnos ez a vélemény megerősödött – nagyon furcsa következményekkel jár az, amikor olyan kormányunk van, amelynek nincs sem parlamenti többsége, sem ellenzéke a törvényhozói testületben. Egy olyan kormányunk van, amelyik nem is tudja, hogy mi történik a parlamentben. Ez a legrosszabb dolog.

Miért?

Az elmúlt napokban beszélgettem ismét néhány miniszterrel, különböző kérdéseket kellett tisztázni, hál' istennek jó a kapcsolatunk, parlamenti ülésszak előtt meg lehet tárgyalni dolgokat. A kancelláriaminiszterrel és a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszterrel is találkoztam – ügyes fiatal fiú, aki a parlamentben dolgozott, a jogi bizottságnál, jól ismerem… Mondtam neki, fiúk, hogy gondoltátok, miként jártok el a törvénytervezetekkel? Hiszen ha van egy többség, ha van egy vagy két párt mögöttetek, akkor semmi gond, velük megtárgyaljátok, előtte előkészítitek, tudjátok, hogy van támogatás. Főleg fontosabb törvények körül ki kell alakítani egy többséget; ha már abban gondolkodunk, hogy itt valami egyáltalán rendesen működjön; eljösztök, tárgyaltok a pártelnökökkel, a frakciókkal, kell egy ilyen átfutási idő, hogy tudjuk mi is, mit akartok, végül a szavazásnál legyen egy megnyugtató többség. Ha nem, akkor tényleg átalakulunk egyfajta nagy nemzetgyűléssé, amely bármit megszavaz, amit a kormány javasol. Gondolom, nem jutunk el oda.

Ennek a fontosságát nem is kell külön hangsúlyozni. Tehát ha például a parlament megmakacsolja magát, semmit sem szavaz meg…

Vagy mert kampány van, hagyja, hogy menjen minden, mint egy mókuskerékben, amikor már mindenki mással foglalkozik, és akkor nem törődik azzal, hogy mi van a parlamentben... Pedig nagyon fontos, ott van például közalkalmazotti bértábla satöbbi. Tehát vannak fontos törvénytervezetek, amelyeknek át kellene menniük a parlamenten. Az általam kérdezett miniszterek azonban nem tudták még most sem, két és fél hónap múltán, hogy ez hogyan fog működni.

A másik dolog?

A másik az, ahogyan ez a kormány létrejött. Persze szegény Dacian Cioloş nehéz helyzetben volt. Különben mi voltunk az elsők, akik úgymond bedobtuk a nevét, hogy egy ilyen típusú miniszterelnök jó lenne Romániának. Ismerjük őt, voltunk kollégák a kormányban, korrekt ember volt akkor is. Nem volt rossz miniszter, végül az Európai Bizottságban egy nehéz portfóliót vezetett, a mezőgazdaságot, fontos reformokat véghezvitt az Európai Unióban. Mondták, hogy persze vannak francia kapcsolatai, mert a felesége francia, ő kint élt Franciaországban – de hát ha ott nem tudott volna helytállni, akkor az hamar kiderült volna. Az sem véletlen, hogy Jean-Claude Junkernek volt a tanácsosa mezőgazdasági téren. Tehát ilyen szempontból rendben van.

Milyen szempontból nincs rendben?

Olyan szempontból volt problematikus a helyzete, hogy mindössze egy hét vagy tíz nap állt rendelkezésére, hogy „összeszedje” a kormányát. Olyan körülmények között, hogy nem volt egy politikai párt a háta mögött olyan emberekkel, akik vagy bizonyítottak már, vagy tudják, hogy mit kell tenni. Cioloşnak ez nem adatott meg, az államfő is sürgette a dolgokat, és az elképzelés eleve a technokrata kormány volt. És létre is jött…

Hogy tudni, egyedül szedte össze a miniszterelnök a kormányát, vagy pedig „súgtak” is neki?

Ahogy informális körökben elmondta, nagyon sokat kínlódott, nagy segítsége nem volt ilyen szempontból. Biztosan voltak tárgyalások az elnökkel, akár a liberális párttal, de ahogy a kormány kinéz, szerintem a legtöbbet mégis csak Cioloş szólította meg. Miért? Legalább öten vannak, ha nem többen, akik Brüsszelből jöttek, tehát onnan ismerte őket: a pénzügyminisztert, az uniós alapokért felelős minisztert, a környezetvédelmi tárcavezetőt, a kancellária főnökét. Ezeket az embereket ő hozta el Brüsszelből. Olyan is van közöttük – a környezetvédelmi miniszter –, aki '95-ben elment Romániából, gyakorlatilag nem nagyon tudhatta, közben mi történik idehaza. Ez meg is látszik, végre volt vele egy hosszú beszélgetésem, és láttam, hogy két és fél hónap után is még „keresi a kilincset”; tehát még nincs rálátása a minisztériumi dolgokra. Nos, ez a nagy probléma.

Hogyan lehet ilyen körülmények között dolgozni?

Egyedi helyzet van Romániában. Még nem lehet tudni, hogy ez jó vagy rossz, egyelőre az látszik, hogy elég nagy a bizonytalanság. Ez a kormány persze valahogy kihúzza a választásokig, és valószínűleg inkább a választásokról, a kampányokról fog szólni ez az év, nem pedig nagy változásokról.

Például milyen változásokról szólhatna?

Például fontos törvények megszavazásáról. Az egyetlen, amit nem tudom, hogy át tudnak-e vinni vagy nem, a közalkalmazotti bértábla törvénye, amely kiküszöbölné a fizetések közötti aránytalanságokat a közszférában. A minisztériumi alkalmazottak bére között például ne legyenek olyan nagy különbségek, amilyenek most vannak. Tudom, mert már két minisztériumot vezettem: a fejlesztési minisztériumban körülbelül 13 ezer lej egy vezérigazgató fizetése, a környezetvédelmi minisztériumban ugyanabban a státuszban 2800-3000 lej. Tehát több mint egy a négyhez az arány a kettő között. Ezeket valahogy egymáshoz kell közelíteni. Persze nem úgy, és ez a nagy dilemmája a költségvetésnek, hogy valakitől elveszel, hanem a többieknek kell növelni a fizetését, ami viszont plusz költségvetési terhet jelent.

Visszatérve, ez szakértői kormány, úgy is nevezik. Mint jelent az, hogy sokan a miniszterek közül Brüsszelből jöttek haza? Önmagában nem garancialevél, hiszen azért többen a második, sőt harmadik vonalból származnak…

Persze, a második-harmadik vonalból, mert az első vonalból, szerintem, nem jöttek volna el, az már egy más dimenzió… Viszont akivel beszéltem, nyitott agyúnak bizonyult, tehát ezek az emberek látják, hogy Európában mi történik. Bizonyos kérdésekben úgymond liberálisan, demokratikusan gondolkoznak, tehát az államot nem tekintik olyan entitásnak, amit nem lehet lebontani; hogy akár (gazdasági) autonómiáról van szó, akár decentralizációról vagy ugye a szubszidiaritásról, többet adjanak, több erőt adjanak az önkormányzatoknak – ilyen szempontból nincs gond. Gond azzal van, hogy nincs tapasztalatuk a romániai adminisztrációban, és még egyszer: kevés az idejük. Ha ezt a kormányt négy évre nevezték volna ki... mondom is nekik, amikor bemegyek hozzájuk: ha ügyesen tudjátok majd menedzselni a helyzetet, akkor azt meglátjuk a választási eredményből, s még lesz esélyetek tovább menni. De ez több mindentől függ, a politikától, a tárgyalásoktól, persze attól, hogy ki nyeri meg a választásokat.