Kilakoltatnák az Antena3-at: merénylet a sajtószabadság ellen?


-A A+

Politikai ügy lett az Antena3 hírtelevízió kilakoltatásából: Călin Popescu Tăriceanu házelnök szerdára a parlamentbe citálta a miniszterelnököt számot adni az adóhatóság – szerinte a sajtószabadságot veszélyeztető – eljárásáról. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagja, Turos Loránd szerint azonban az ügynek semmi köze nincs a sajtószabadsághoz: az ANAF egy jogerős bírósági ítéletet hajt végre.

A szenátus hatalmas szavazattöbbséggel megszavazta kedden Călin Popescu Tăriceanu házelnöknek azt a javaslatát, hogy a felsőház tűzze napirendjére az Antena1 kereskedelmi csatorna és az Antena3 hírtelevízió kilakoltatási ügyének megvitatását, és a miniszterelnök szerdán adjon magyarázatot a parlamentben a történtekre.

Az adóhatóság hétfőn felszólította az Intact médiatröszthöz tartozó Antena1 és Antena3 tévétársaságot, hogy öt napon belül ürítsék ki székházukat, amely a cég alapítója, Dan Voiculescu ellen hozott jogerős ítélet alapján 2014-ben az állam tulajdonába került. Voiculescut 10 éves börtönbüntetésre ítélték korrupcióért, a bíróság által megítélt 60 millió eurós vagyonelkobzásnak azonban mindeddig nem sikerült érvényt szerezni. A tröszthöz tartozó Antena 3 hírtelevízió beszámolója szerint az ANAF "kommandós stílusú" erődemonstrációt tartott hétfőn a médiaintézménynél, a kiürítésre megszabott ötnapos határidő pedig a csatorna szerint egyenértékű "elhallgattatásukkal", hiszen több tonnányi felszerelést és kábelt nem lehet ennyi időn belül átköltöztetni. Az Antena 3 műsorvezetői szolidaritási akciókra, tiltakozó megmozdulásokra buzdították nézőiket.

Indoklásában Tăriceanu „a sajtószabadság elleni merényletnek” nevezte az adóhatóság eljárását, szerinte „a helyzet súlyosságát” nem hagyhatja figyelmen kívül a parlament. Kijelentette, hogy az ANAF hétfői akciójánál „csak a könnygránátok bevetése” hiányzott. Megismételte azt a hétfőn már hangoztatott álláspontját, miszerint „a két televízió elleni elfogadhatatlan támadást okkult erők rendelték el”.

A házelnök szavait pártállás nélkül helyeslően fogadták a szenátorok. Verestóy Attila felszólalásában elmondta, a csatorna magyarellenes megnyilvánulásai miatt az RMDSZ nem gyanítható részlehajlással, de a szövetség álláspontja szerint a demokráciára veszélyes precedenst teremtene Romániában a „véleményszabadság adminisztratív eszközökkel történő elfojtása”.

Turos Loránd: az ANAF nem a sajtószabadságra tör

Az Antena1 és az Antena3 helyzete az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi ülésén is napirendre került, a testület következő, csütörtöki ülésén pedig a két televízió képviselői is részt vesznek. „Foglalkoztat minket ez az ügy, hiszen alaposan megrengetné a médiapiacot, ha a két csatorna hirtelen elhallgatna” – nyilatkozta a Maszolnak Turos Loránd. A CNA tagja emlékeztetett arra, hogy az Antena1 és az Antena3 a legnézettebb hazai csatornák közé tartoznak.

Turos Loránd ugyanakkor úgy véli, hogy az adóhatóság eljárása a Dan Voiculescu üzletember trösztjéhez tartozó televíziók ellen nem értelmezhető a sajtószabadság elleni merényletnek. „Nem gondolom azt, hogy az eljárásnak a sajtószabadság korlátozása a célja. Minden jogi személynek, függetlenül attól, hogy cipőgyárról vagy televízióról van szó, be kell tartania a törvényeket” – jelentette ki a CNA tagja a két televízió székhelyül szolgáló ingatlan lefoglalásáról szóló jogerős ítéletre utalva.

Turos Loránd szerint a két csatorna vezetősége egy jogszerű felszólítás után nem állhat elő azzal, hogy nem költöznek ki az állam tulajdonából lévő épületből, mert televíziót működtetnek. „Hogy mennyire érte őket felkészületlenül a felszólítás, az más kérdés. Ám tudomásom szerint már 2014 óta ismert számukra, hogy költözniük kell” – tette hozzá.

Azt azonban a CNA tagja is megerősítette: egy tévéstúdiót lehetetlenség öt nap alatt más székhelyre költöztetni. A berendezések elszállítása és beüzemeltetése is időigényes, másrészt az új stúdiót az audiovizuális tanácsnál is engedélyeztetni kell, e nélkül ugyanis a televíziók nem is sugározhatnak. „A felügyelőinknek ki kell szállniuk a helyszínre, ezután az engedélyt a plénumban jóvá kell hagynia a CNA-nak. Ez is időigényes folyamat” – magyarázta.

Nem a korrekt tájékoztatás bajnokai

Turos Loránd kérdésünkre megerősítette: a két csatorna, de elsősorban az Antena3 a legbírságoltabb televíziók közé tartoznak Romániában. „Nem múlik el hét, hogy ne szabjunk ki az Antena3-ra büntetést az audiovizuális törvény megszegése miatt” – jelentette ki a CNA tagja.

Tájékoztatása szerint a hírtelevízió elsősorban a korrekt, tárgyilagos tájékoztatásra vonatkozó előírásokat szegik meg, emberi méltóságukban sértenek meg személyeket rendszeresen. Gyakran előfordul például, hogy nem szólaltatják meg a stúdiójuk meghívottjai által bírált vagy „hírbe hozott” politikusokat, közéleti személyiségeket. „De ez még nem jogalap egy televízió bezárására” – hangsúlyozta a szakember.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X