Az RMDSZ-ben folytatja Gyergyóalfalu EMNP-s alpolgármestere


-A A+

Szakított az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), és beiratkozott az RMDSZ-be Gyergyóalfalu alpolgármestere. Bege László részt vesz az RMDSZ-es jelöltekről szóló előválasztáson is.

A Székelyhon beszámolója szerint az alpolgármester úgy véli, a közösségnek kell eldöntenie, kit szeretne vezetőkké választani, és ennek legkorrektebb módját az előválasztások révén jelenleg az RMDSZ kínálja. Emellett az elöljáró az elmúlt években azt tapasztalta, hogy az egykori ellentábor eredményei meglátszanak a faluképen, az új beruházásokon.

Bege László elmondta, jelentkezik tanácsosjelölnek az RMDSZ által szervezett előválasztáson, és hasonlóan jár el a jelenlegi községi tanács két MPP-s tagja is. Közölte, ha az összesítésben neve nem fog az első harmadban szerepelni, akkor nem jelentkezik újabb alpolgármesteri mandátumra, mindössze képviselő-testületi tagságot vállal. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X