Marosvásárhely: meggondolta magát az EMNP, a lista harmadik helyét kéri


-A A+

A múlt heti eredménytelen tárgyalások után új javaslatot tett a marosvásárhelyi EMNP az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására: többek között a harmadik és a kilencedik helyet kérik. Ezt az RMDSZ nevében nyilatkozó Vass Levente választmányi elnök elfogadhatatlannak tartja.

Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke hétfőn nyílt levélben új javaslatokat tett az RMDSZ-nek a tanácsosi jelöltlista összeállítására. A két fél múlt heti tárgyalásain az RMDSZ egy biztos befutó helyet, a nyolcadikat, illetve a tizenkettedik helyet ajánlotta fel jelöltlistáján, ám ezt akkor a Néppárt küldöttsége nem fogadta el.

Az EMNP most azt szeretné, ha a tavalyi előválasztások második helyezettje, Portik Vilmos megkapná a lista harmadik helyét. Javaslatuk szerint a hatodik helyre a marosvásárhelyi történelmi egyházak közösen jelölnének valakit, a kilencedik helyet az EMNP marosvásárhelyi szervezete kapná meg, a tizenkettedik helyre pedig a marosvásárhelyi civil szervezetek által javasolt személy kerülne.

Jakab Istvánék javaslatukat a tavalyi előválasztás eredményére alapozzák. A nyílt levél szerint ugyanis ez volt „az egyetlen tényleges és számokban is mérhető megmérettetés” a politikai alakulatok marosvásárhelyi szervezetei között. „(Az előválasztás) eredményét figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy tíz magyar ember közül négy nem az RMDSZ jelöltjére szavazott, illetve a közös dolgainkban véleményt nyilvánító marosvásárhelyi magyarok közül minden harmadik személy a néppárt jelöltjét támogatta szavazatával” – olvasható a levélben.

Az EMNP szerint ez a javaslat egyszerre teremthet hiteles összefogást és erősítheti meg az RMDSZ szövetségi jellegét is. „Ha pusztán az előválasztási matematikát vennénk alapul, a néppárt a tárgyalások során minden harmadik helyre igényt tarthatott volna, hiszen a párthovatartozásunk feladása a matematika mellett ehhez megteremtené az erkölcsi alapot is. Mi ugyanakkor fontosnak tartjuk azt, hogy a marosvásárhelyi összefogás ne csak politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez” – írják.

„Nehéz így az EMNP-vel tárgyalni”

Az EMNP-vel tárgyaló RMDSZ-es küldöttségnek tagja Vass Levente is. A marosvásárhelyi szervezet választmányi elnöke a Maszol megkeresésére elmondta, komolytalannak tartja a néppárti javaslatot és a mellette felhozott érveket. „Nehéz egy olyan partnerrel tárgyalni, aki most a korábbi javaslataitól eltérő kéréseket fogalmaz meg” – mondta Vass Levente arra utalva, hogy az EMNP a múlt héten az RMDSZ listájának két befutó helyére, a nyolcadikra és a kilencedikre tartott igényt.

A választmányi elnök szerint téves az a néppárti érvelés, miszerint a lista összeállításakor a tavalyi előválasztás eredményét kell figyelembe venni. Szerinte a négy évvel ezelőtti önkormányzatok választások eredményei a mérvadóak. Akkor az RMDSZ tíz jelöltet juttatott be a marosvásárhelyi helyi tanácsba, és kilencszer annyi szavazatot kapott, mint az EMNP.

Vass Levente emlékeztetett arra, hogy Portik Vilmos tavaly maga hangsúlyozta, nem a Néppárt jelöltjeként indult az előválasztáson, és a szavazócédulákon sem szerepelt a neve mellett a Néppárt jele. „Értelmetlen ilyen puffogtatásokkal ellehetetleníteni a tárgyalásokat, amelyek egyébként jó hangulatban zajlottak” – jelentette ki.

Az EMNP-nek arról a javaslatáról, hogy az egyházaknak is legyen szava a tanácsosi lista összeállításakor, a választmányi elnök kijelentette: az RMDSZ éppen múlt csütörtökön kezdeményezett egy találkozót a marosvásárhelyi történelmi egyházakkal az önkormányzati választások témájában. „Konzultálunk az egyházakkal, számítunk a támogatásukra” – fogalmazott.

Vass Levente kérdésünkre elmondta, a múlt héten nem tűztek ki új tárgyalási időpontot a felek, így nem tudni, hogy mikor ül ismét egy asztalhoz az EMNP és az RMDSZ küldöttsége. „Egy biztos: mi az utolsó pillanatig, a jelölési határidőig fenntartjuk azt az ajánlatunkat, hogy az EMNP kapja meg a lista nyolcadik és tizenkettedik helyét” – mondta az RMDSZ-szervezet választmányának elnöke. 








EZT OLVASTA MÁR?

X